Gyerekként Lauren Wasser mindig gyönyörűnek érezte magát. Két modell, Pamela Cook és Robert Wasserburger lányaként a génjeiben volt a szépség, ráadásul a kilencvenes évek olyan meghatározó alakjai körében cseperedett, mint Cindy Crawford és Naomi Campbell. Szinte egyenes út vezetett számára a modellszakmába: már két hónapos korában szülei nyomdokába lépett, ekkor választották ki első munkájára anyja mellett az olasz Vogue egyik fotósorozatához. A sport iránti szenvedélye is erős volt, a kosárlabdában találta meg leginkább önmagát. A divat végül egy hajszállal győzött, mikor visszautasította egy kiváló egyetem sportolóknak járó ösztöndíját, hogy a modellkarrierjére összpontosíthasson.
A lábai előtt hevert a világ, majd minden összeomlott
A töréspont 2012 októberében következett be az életében. Egy szimpla rosszulléttel kezdődött, amit először influenzának vélt. Éppen menstruált, így szokása szerint tampont használt. Még elment egy barátja szülinapi bulijára, de onnan hamar hazament pihenni. Nem sokkal később egyik barátja talált rá a fürdőszobájában, eszméletlen állapotban. Mint kiderült, toxikus sokkot kapott. Ha akkor nem látják el, rövid időn belül belehalt volna a fertőzésbe.
Másfél héttel később a kórházban ébredt fel a mesterséges kómából, nem emlékezett semmire, és elviselhetetlen fájdalmat érzett. Nemcsak hogy alig ismert magára, de úgy érezte, megfosztották az identitásától és a szépségétől. A vele történtekről maga mesélt idén augusztusban a Vogue brit kiadásának.
Ájultan találtak rám az otthonomban. 42 fokos lázam volt, a veséim leállásközeli állapotban voltak, túl voltam két szívrohamon. Az esélyem a túlélésre mindössze egy százalék volt. Amikor magamhoz tértem a kórházban, lélegeztetőgépen voltam, telepumpáltak folyadékkal, 40 kilót nyomtam, a hajamat le kellett borotválni, a lábaim pedig feketék voltak az üszkösödéstől. Hallottam, ahogy egy ápolónő azt mondja, amputálniuk kell egy fiatal nő lábát, és akkor jöttem rá, hogy rólam beszél.
Orvosai azt tanácsolták, mindkét lábát vágják le, de 50 százalék esélye volt annak, hogy a bal lába megmenthető. Wasser vállalta a kockázatot. Jobb lábát térd alatt amputálták.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A neheze csak ezután jött
Három hónappal később hagyhatta el a kórházat tolószékben. A következő időszakban próbált megbékélni az új valóságával – kevés sikerrel. Elveszített mindent, ami azelőtt magától értetődő volt: nem tudott kosárlabdázni, nem volt képes ellátni magát, még a fürdőbe sem tudott egyedül kimenni. Bevallása szerint annyira futotta az erejéből, hogy a zuhany alatt szidja Istent, és töprengjen azon, miért pont vele történt meg mindez.
Nem hittem, hogy újra szeretni fognak. Nem hittem, hogy akárki akarna még engem ezek után. Határozottan nem gondoltam, hogy a divatvilág valaha is elfogad majd ilyennek
– vallotta Wasser, akit ekkoriban poszttraumás stressz szindróma és depresszió is kínzott. Legsötétebb pillanataiban az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében, de a kisöccse miatt nem volt képes rá, hogy eldobja az életét.
A családja és a barátai folyamatosan fotókat készítettek róla, ezek látványa döbbentette rá, hogy így is lehet gyönyörű. Idővel felismerte, hogy a protézis jelentheti számára az utat egy függetlenebb élet felé, de látva az elérhető, steril kinézetű művégtagok választékát, nem érezte az identitásához illőnek a dolgot. A továbblépéshez szüksége volt arra, hogy magáénak érezze a műlábát.
Gyötrelmei azonban még nem értek véget: korábban megmentett bal lába állapota az elkövetkezendő hat évben tovább súlyosbodott, hetente sebkezelésre járt, és több műtéten is átesett. Harmincéves korához közeledve egyre inkább foglalkoztatta az anyaság gondolata, és hogy visszatérhessen korábbi sportolói életformájához, a folyamatos fájdalom miatt azonban úgy érezte, börtön az élete. Nem volt más választása, mint hogy a másik lábát is amputálják. „Rendkívül nehéz döntés volt, de a jövőm és a boldogságom szempontjából ez volt a legjobb választás. Számomra ez jelentette azt, hogy visszavettem az irányítást az életem felett” – fogalmazott Wasser.
Modell, sportoló, aktivista
Modellként is igyekezett helyet teremteni magának a divatiparban, amiben segítségére volt, hogy az elmúlt évtizedben ez a terület is egyre befogadóbbá vált. Ezzel együtt elmondása szerint óriási erőfeszítésébe került visszaküzdenie magát, hiszen a kifutókon ritkaságszámba megy, hogy olyasvalaki vonuljon végig, mint ő. Végig egyetlen érzés motiválta, miszerint ő is pont ugyanolyan, mint bárki más. Az elmúlt években olyan márkák kampányaiban vett részt, mint a Furla, a Lacoste és a Shiseido, illetve szerepelt többi között a Balenciaga, a Dolce & Gabbana és a Missoni bemutatóin. Idén az a megtiszteltetés érte, hogy a New York-i divathéten ő zárhatta a Louis Vuitton 2023-as tavaszi kollekciójának bemutatóját. A divatvilágban az „aranylábú lányként” emlegetik.
Viselhetek bármit, csinálhatok bármit. Az egyetlen különbség, hogy a lábaim aranyból vannak. Ez a meggyőződésem az élet minden területére kiterjed. Leszbikusként bízom benne, hogy mindenki megérdemel valakit, aki hozzá illik, akinek hála különlegesnek és szeretnivalónak érzi magát. Mind emberek vagyunk, és kijár nekünk, hogy olyannak fogadjanak el minket, amilyenek vagyunk, nem pedig az alapján, hogy kit szeretünk vagy hogy nézünk ki. Hiszem, hogy az embereknek felnyílik majd a szemük, és belátják, hogy a szeretet mindentől független, és mindenki egyenlő. Még nem tartunk teljes mértékben itt, de fokozatosan haladunk efelé. Szerintem ez a legfontosabb.
Mint mondja, az álmai elérése felé vezető úton sosem fogadott el nemleges választ, és nem hagyta, hogy beskatulyázzák. „Csak önmagamat adtam, és ezzel kiérdemeltem, hogy olyan projektekben vehessek részt csodálatos nők társaságában, mint a Pirelli naptár” – mondta az említett naptár milánói bemutatóján idén novemberben, ahol interjút adott a 24.hu-nak. Az olasz gumiabroncsgyártó vállalat évente megjelenő művészeti projektjének egyik résztvevőjeként egy félholdon állva, masszív karddal a kezében, Jeanne d’Arc-ként látható. Ő testesíti meg a sportoló archetípusát Emma Summerton fotós múzsái közül.
A történetem olyan, akár egy hullámvasút. Azt hiszem, én vagyok az élő bizonyíték, hogy valami magasabb rendű dolog irányítja az életünket, mert ha orvosi szempontból nézzük, nekem nem kéne itt lennem, nemhogy ilyen jól boldogulnom. Bízom benne, hogy az erőt és a reményt testesítem meg azok számára, akik valami hasonlót élnek át, mint amin én keresztülmentem. Soha nem engedtem, hogy ez határozza meg a jövőmet, inkább kihívásként fogtam fel. Az élet mindenkinek nehéz, az a lényeg, hogyan hozod ki belőle a legtöbbet. Én futok, mert most újra elérhető számomra a futás luxusa. A művégtagok rettentő drágák, sok ember nem engedheti meg magának, hogy úgy éljen, mint én. Hálás vagyok, hogy nekem megadatott
– nyilatkozta lapunknak a modell.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lauren Wasser aktivistaként is ismert napjainkban: szívügyének tekinti, hogy felhívja a figyelmet a toxikus sokk szindrómára, valamint az intim termékek veszélyeire. Carolyn Maloney amerikai demokrata kongresszusi képviselővel együttműködve olyan jogszabályok előmozdításán dolgozik, amelyek előírják a gyártóknak, hogy a menstruációs termékek összes összetevőjét feltüntessék a csomagoláson. Szerinte nagyobb átláthatóságra és több információra van szükség azt illetően, hogy mit okozhat a tamponhasználat, és ezt a tájékoztatást a vállalatoknak kell megtenniük. A dolgot a cigarettahasználathoz hasonlítja: a dobozon feltüntetik a kockázatokat, de az egyén döntése, hogy dohányzik-e vagy sem. Szerinte ugyanígy kell lennie a női higiéniai termékek esetében is.
„Nincsenek igazán biztonságos menstruációs termékek a piacon, minden elérhető készítmény halálos lehet. Ez egy pénz által vezérelt, milliárddolláros iparág. A tamponok tele vannak rendkívül mérgező összetevőkkel: klórral, fehérítővel, dioxinnal, szintetikus rostokkal. Ezeket mind a szervezetünkbe juttatjuk egy olyan törékeny állapotunkban, mint a menstruáció időszaka. Úgy használtam a tampont, ahogy kell, ahogy minden más nő is teszi. De a veszélyektől senki nincs védve, bárkivel bármikor megtörténhet a baj. A kérdés az, hogy mikor vesszük végre komolyan a nők egészségét.”
A TSS több mint harminc éve része az életünknek, már azelőtt veszélyeztette és megölte a nőket, hogy én egyáltalán megszülettem. Rengeteg olyan áldozat van, akiről sosem fogsz hallani. Csak engem látsz, és remélem, rajtam keresztül őket is látod. Nőként össze kell fognunk, támogatni egymást, és küzdeni az egyenlőségért. Ha a férfiaknak leesne a péniszük, semmi probléma nem lenne, már másnap megtalálnák az ellenszert. Hogy történhet meg, hogy eltelt három évtized, és még mindig nem sikerült megoldani egy ilyen egyszerűen kezelhető problémát? Miért halunk meg még mindig valamitől, amit muszáj használunk?
– fogalmazott Milánóban.
Aranyélet aranylábon
Hamarosan bemutatják a történetét feldolgozó dokumentumfilmet, ami évek óta, gyógyulása első napjaitól kezdve készül. „Egész nap mesélhetem a saját sztorimat, de az üt be igazán, amikor meglátod, milyen állapotban voltam. Nemrég megnéztem a filmet, és magam is meglepődtem, mennyire naiv voltam. Fogalmam sem volt, mi és hogyan történt meg velem. És az egész teljesen visszafordíthatatlan. Őrület, hogy egy tampon majdnem megölt” – mondta.
Szerencsére már nem azzal telnek a napjaim, hogy Istennel kiabálok. Visszakaptam a mozgás szabadságát. Van egy új, rendkívül klassz lábam, és jelenleg a maratonra edzek. Akad néhány dolog, amelyek miatt a legnagyobb örömben van részem: a napfényes Los Angelesben élni; sétáltatni a három kutyámat; szerelmesnek lenni a csodálatos barátnőmbe. Ismét érzem, ahogy a szél belekap a hajamba. Olyan szép az életem! Bármilyen őrülten is hangzik, olyan érzésem van, mintha egész életemben ilyen lettem volna. Nem érzem magam másnak, csak nagyon-nagyon szerencsésnek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
