Szórakozás

75 évesen újra megnősült Dévényi Tibor

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Tizennégy együtt töltött év után vette el kedvesét.

Dévényi Tibor feleségül vette barátnőjét, Beát. A szűkkörű esküvőről a Blikknek mesélt.

Tizennégy éve vagyunk együtt, ezért is szerettem volna már hivatalossá tenni a kapcsolatunkat. Azt gondolom, minden férfinak, aki már több mint tíz éve együtt van a párjával, illik ezt meglépni. Szóval igen, megtörtént, a nyilvánosság teljes kizárásával összeházasodtunk Beával. Nem is akartuk máshogyan, vicces lenne 75 évesen az én öltönyömről vagy a menyasszonyi fátyolról mesélni. Egy fátyol volt ott, az is a szemem előtt

– fogalmazott a lemezlovas. Mint elárulta, rajtuk kívül csak a tanúk voltak jelen, az unokahúga és az unokaöccse, utóbbi készített egyetlen képet, hogy legyen egy emlékük a privát fotóalbumban.

Nem akarok zűrt hagyni magam után, ezért is tettem hivatalossá a kapcsolatom, ezért írtam végrendeletet is. Nekem fontos volt, hogy ez megtörténjen

– tette hozzá Dévényi, aki abban az étteremben ünnepelte meg a házasságkötést, ahol annak idején a szülei megismerték egymást.

A DJ 2009 márciusában vált el előző feleségétől, akitől két fia született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik