Szórakozás

Lakatos Márk: Arra ne számítsatok, hogy beállok a Békemenetbe Győzike oldalára, és a TV2-ben fogok feltűnni

Azt mondja, elfáradt lelkileg és fizikailag is.

Lakatos Márk távozik az RTL Reggeli című műsorából, adta hírül a csatorna csütörtök délelőtt. A stylist-műsorvezető a nap folyamán Instagramon is megosztott egy videót, ahol némi magyarázattal szolgált.

Emlékszem, hogy én nagyon-nagyot harcoltam azért öt évvel ezelőtt, hogy ebbe a műsorba bekerülhessek. És azóta is úgy éreztem, szerettem ezt a műsort, a kollégáimat, a nézőket, hálás vagyok az RTL-nek, hogy ezt a lehetőséget megadta nekem. (…) Megmondom őszintén, elfáradtam fizikailag és lelkileg is, egyre nehezebben találtam meg a kihívást, ami felvillanyoz. Olyankor meg váltani kell. Az én drága Lilu barátnőm mondta azt, hogy ez így volt jó, ahogy volt, igazából te sose mondtál volna fel, örülj neki, hogy megtették ezt helyetted, most jöhetnek az új kalandok.

Lakatos azt mondja, jelenleg abban az életszakaszában van, hogy újra kell terveznie mindent. Azt is mesélte, hogy tikkel az egyik szeme.

A leginkább akkor zavart, mikor reggelente bele kellett néznem a kamerába. Azt éreztem, minden pillanatban elkezdődhet ez a szemremegés. Ez elmúlt. Arra ne számítsatok, hogy beállok a Békemenetbe Győzike oldalára, és a TV2-ben fogok újra feltűnni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mark Lakatos (@markolakatos) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik