Szórakozás

Király Linda kezét hárman kérték már meg, az eljegyzést eddig mindig szakítás követte

RTL2
RTL2
Szerinte mindegyik kapcsolata olyan volt, mint egy házasság.

Király Linda szerelmi élete volt a NőComment! egyik szegmensének témája. Az énekesnő elmondta, eddig három hosszú kapcsolata volt, mindegyik 8-10 évig tartott, és mindhárom férfi megkérte a kezét. Legutóbbi szakításáról így nyilatkozott:

Akkor alakult ki az egészségügyi állapotom, nem szeretem azt a szót, hogy betegség. Úgy éreztem, hogy muszáj egy picit magammal foglalkozni, változásra van szükség, hogy ezt helyre rakjam. Még nem sikerült, de dolgozom rajta. De én mindegyik kapcsolatomban fullosan úgy voltam benne, mint egy házasság, tehát együtt éltünk, főztem, takarítottam, vigyáztam rá.

Azt is elmondta, szívesen ismerkedne, de nem igazán közelednek hozzá mások, akik mégis, ők főként fiatalabbak nála. Liptai Claudia megkérdezte tőle, mire vágyik, erre így felelt:

Szeretnék valakivel együtt építkezni. Nekem nincs típusom. Legyen humora, tudjunk jókat beszélgetni, utazzunk, és szeressen, ez alapvető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik