Szórakozás

Sztriptíztáncost hívtak a nővérek az idősek otthonába, hogy szórakoztassa a lakókat

Most már bánják.

Egy tajvani öregek otthona nyilvánosan elnézést kért, miután egy videó elkezdett arról keringeni az interneten, hogy a lakóknak egy buli alkalmából rendeltek egy sztriptíztáncost.

A Taoyuani Veteránok Otthona állítja, ők csak fel akarták dobni az idős lakók hangulatát, mert a korábbi rendezvényeiket le kellett mondani egy influenzajárvány miatt. Pedig az őszközépünnep az újév után a második legfontosabb ünnep Kínában és a Kínához kulturálisan kapcsolódó országokban. Mindenesetre mostantól óvatosabb lesz a személyzet a szervezés terén – számolt be róla a Daily Mail.

Kicsit a sztriperre is rá akarták kenni a balhét, mert azt is írják, tettei „túl lelkesek és tüzesek” voltak.

Arról is beszámolnak, hogy nem a táncos volt az egyetlen program, előtte bingózni, holdsüteményt fogyasztani is lehetett, majd karaokézni. A nap headlinere következett ezután, a táncosnő.

A szüreti mulatságon a fehérneműs táncos öltáncot is adott az egyik kerekesszékes férfinek, a férfi arcát a mellei közé temeti, persze fokozott biztonsági intézkedések mellett, a nőn ugyanis volt maszk.

Szerencse, hogy senki nem kapott szívrohamot. Legalábbis erről nem szólnak a hírek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik