Szórakozás

Willow Smith megállította a koncertjét, miután rosszul lett egy rajongója

Victor Boyko / Getty Images for Dior
Victor Boyko / Getty Images for Dior
A közönség figyelmét is felhívta, mennyire fontos, hogy odafigyeljenek egymásra.

Willow Smith kedden a pittsburghi PPG Paints Arénában lépett fel, Machine Gun Kelly-t vezette fel a színpadon. Az énekesnő koncertje közben azonban az egyik rajongója rosszul lett, ezért leállította a műsort, amíg a lányt kiemelték a tömegből és hordágyra téve biztos helyre vitték.

Biztosra akarok menni, hogy az alacsony emberek is biztonságban legyenek. Szeretlek titeket, srácok, szeretnék meggyőződni arról, hogy mind jól vagytok

mondta a színpadon állva Smith, hangsúlyozva, emberekként fontos, hogy vigyázzunk egymásra, a dologban pedig az a legjobb, hogy bármikor megtehetjük ezt a figyelmességet.

Az elmúlt hónapokban egyébként több előadó is leállította a koncertjét, miután észrevették, hogy a tömegben rosszul lett valaki. Különösen nagy figyelmet fordítanak erre a tavalyi Astroworld tragédia óta: Travis Scott novemberi koncertjét követően összesen tíz ember halt meg és rengeteg volt a sérült is. Az áldozatok között gyerekek is voltak.

Kapcsolódó
Visszaszámláló órák jelezték a texasi fesztiválon Travis Scott érkezését, be is indult a nyolc halottat követelő roham
A texasi hatóságok legalább két nyomozást indítanak a Astroworld zenei fesztiválon történt halálesetek ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik