Szórakozás

Kigyulladtak a vasúti sínek Londonban a nagy hőség miatt

Egy ideig nem jártak a szerelvények Victoria és Brixton között, a 31 fok már sok volt a síneknek.

Lángra kaptak a vasúti sínek egy hídon Battersea-ben, Londonban hétfőn, ezért egy időre fel kellett függeszteni a járatokat a Victoria és Brixton megállók között – írja a Metro.

Steve White, a Southeastern Railway vasúttársaság ügyvezető igazgatója egy képet is megosztott a tűzről az interneten, egyben köszönetét fejezte ki a vasúttársaságnak és a londoni tűzoltóságnak.

A vasúttársaság több képet is megosztott a lángokról, és azt közölték, hogy a hőség „komoly kihívás lesz mindannyiunk számára ezen a héten”.

Azt írták, hogy a sínek között lévő fagerendák gyulladtak ki, feltételezésük szerint egy eltévedt szikra okozhatta a tüzet.

Azt hangsúlyozák, hogy a sínek korábban megfeleltek a biztonsági előírásoknak, de a történtek után megvizsgálják hogy indokolt-e a vágányok cseréje.

Londonban várhatóan 31 fok lesz, ezért a vasúttársaság figyelmeztette az utasokat, hogy a szerelvények lassabban fognak közlekedni, mivel több helyen is vannak olyan szakaszok, ahol fennáll a veszélye, hogy hasonló probléma adódik, mint hétfőn.

Amikor ugyanis a levegő hőmérséklete eléri a 30 fokot, a sínen akár 20 fokkal melegebb is lehet, és van több olyan pálya, amelyet nem ilyen magas hőmérséklet alapján terveztek.

Júniusban volt 2022 eddigi legmelegebb napja Angliában, akkor 32,7 fokot mértek, de az előrejelzések szerint a jelenlegi hőhullám megdöntheti a rekordot, azaz a vonatokon utazóknak fel kell készülniük a további kellemetlenségekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik