Szórakozás

Találkoztak, hogy gyerekruhákat cseréljenek, de eldurvultak az események

Elképesztő pillanatokat rögzített a biztonsági kamera.

Egy Detroit közelében található benzinkúton történt bizarr eseményeket bemutató videó terjed a közösségi oldalakon. A biztonsági kamerák által rögzített felvételen a következő látható:

  • egy autó beáll egy másik mögé, az elsőből kiszáll egy nő, hátramegy a másik kocsihoz,
  • aztán a hátsó autó sofőrje előremegy az első járműhöz, a két vezető hevesen vitatkozni kezd,
  • talán egy köpésre is sor kerül, a párbeszédből szép lassan verekedés alakul ki,
  • onnantól pedig elszabadul a pokol.

2:40-től érdemes nézni a videót. Utána kielemezzük a látottakat.

A videóban – vagyis hát a történtekben – nem is az a legdurvább, hogy a nő letarolta a fél benzinkutat, majdnem elütött embereket, autókat rongált meg, először a kocsijával, majd egy baseball-ütővel, hanem, hogy a hírek szerint az autós rombolás során végig a hátsó ülésen ült egy hét hónapos csecsemő.

A brutális eseménysorozat főszereplőjét, a 26 éves Ariyah Bennettet az eset után letartóztatták. A hírek szerint a két nő eredetileg azért találkozott egymással az üzemanyagtöltő állomáson, hogy gyerekruhákat cseréljenek egymással.

Az eseményeket egy szemtanú is megörökítette, kissé más szemszögből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik