Szórakozás

Megyeri Csilla szerint ambivalens volt az a szalagcím, ami szerint a párjával már nem szerelmesek, de gyereket azért szeretnének

TV2
TV2
Emlékei szerint ő nem pontosan ezt nyilatkozta.

Megyeri Csilla hét elején nyilatkozott a kapcsolatát illetően, az interjúban pedig azt mondta, párjával, Zsolttal már nem szerelmesek egymásba, babát viszont mindketten szeretnének, ezért rajta is vanna a projekten.

Kapcsolódó

Az influenszer ma a Mokka vendége volt, ahol is azt mondta Iszak Eszternek, hogy nem pontosan úgy fogalmazott, ahogyan az végül a szalagcímekben megjelent.

Én nem ezt nyilatkoztam le pontosan. A szerelem, akárhogyan is szeretnénk, azért egy két-három év után valóban… nem az, hogy elmúlik, hanem átalakul szeretetté, tiszteletté, kötödéssé. Valami picit talán komolyabbá is, mint maga a szerelem, amikor ott van a kis pillangócska a gyomrodban

– magyarázta.

Megyeri hangsúlyozta, hogy egy kapcsolat kezdetén teljesen más kémiai anyagok szabadulnak fel az emberekben, mint a sokadik együtt töltött év után. Ezt pedig kísérletek is bizonyítják.

Az a probléma, hogy sokan el sem olvassák a cikkeket, csak látják ezt a szalagcímet, és akkor gondolják, hogy ki ez a balga nő, aki ilyen nyilatkozatokat tesz, hogy nem szerelmes, de jöhet a baba. (…) Igen, sajnos neurobiológusok is bizonyítják, hogy az a lángoló, csodálatos érzés az átalakul idővel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik