Szórakozás

Horváth Gréta: Úgy érzem magam, mint egy 80 éves

YouTube / Palikék világa by Manna
YouTube / Palikék világa by Manna
31 évesen a továbblépésről beszélt.

Horváth Gréta januárban osztotta meg a hírt követőivel, miszerint férjével, Meggyes Dáviddal külön válnak az útjaik. A bejegyzésben Horváth leírta, hogy Meggyes úgy döntött, hogy kilép a közös életükből. A házaspár korábban még az Ázsia Expressz című műsorban szerepelt, amit meg is nyertek. Azóta kiderült, hogy Meggyesnek új párja van, mégpedig a Dancing With The Stars táncos műsorból ismert Stana Alexandra, aki egy interjúban megerősítette mindezt.

Horváth Gréta azóta először adott nagyobb hangvételű interjút, Palik László YouTube-os műsorában, amit korábban már azzal szemléztünk, hogy Horváth elpanaszolta, hogy úgy érzi, sokkal jobban ki kellene állnia magáért az emberi kapcsolataiban. A beszélgetés másik részében pedig arról beszél, hogy ideje felállnia a padlóról.

Valamiért azt érzem, hogy nekem muszáj erősnek lenni. Tehát, hogy velem ne szórakozzon senki! Nekem muszáj menni azon az úton, amin szeretnék. Harmincegy éves vagyok, és megmondom őszintén, úgy érzem magam, mint egy nyolcvan éves. Meg kell szenvedni, le kell menni az aljára, meg kell vizsgálni, ki kell venni belőle azt, ami téged tovább tud építeni, és menni kell előre.

Kapcsolódó
Horváth Gréta: Szolgalelkű vagyok
Szerinte sokszor alárendeli magát az emberi kapcsolataiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik