Szórakozás

Andrew Garfield még Emma Stone-nak is kamuzott az új Pókemberről

Dave J Hogan / Getty Images
Dave J Hogan / Getty Images
Az üzlet már csak üzlet.

Andrew Garfield és Emma Stone a Csodálatos Pókember-filmekben alakítottak párt, és a vásznon kívül is négy éven át randevúztak egymással. Kapcsolatuk ugyan 2015-ben véget ért, barátok maradtak, és mint kiderült, a színésznő hosszú ideje nyomasztotta már üzenetben az exét azt kérdezgetve, benne lesz-e a Pókember: Nincs hazaút című filmben.

A színész a jelek szerint nem csak a nyilvánosság előtt tagadta hitelesen, hogy Tobey Maguire mellett ő is feltűnik majd Peter Parker Pókembere mellett, de még a volt barátnőjének sem mondta el az igazat, amivel rendesen felbosszantotta Emma Stone-t.

Emma folyamatosan írogatott nekem, hogy benne leszel az új Pókember-filmben? Én meg azt mondtam neki, nem tudom miről beszélsz. Azt mondta, fogd már be, csak mondd el. De én azt válaszoltam, őszintén nem tudom. És ez így ment tovább, aztán megnézte a filmet. Azt mondta, egy bunkó vagyok

– árulta el végre az igazságot Andrew Garfield a Happy Sad Confused című podcastben, ahol egyébként néhány hónapja ugyancsak hevesen tagadta, hogy érintett lenne a Marvel új moziját illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik