Szórakozás

Exatlon Hungary All Star: Monoki Lehel az új széria műsorvezetője

TV2
TV2
Palik László helyét vette át.

Eddig nem lehetett tudni, ki vezeti majd az Exatlon Hungary All Star évadát, Palik László leköszönése után. Még decemberben derült ki, hogy Gelencsér Tímea sem folytatja pályafutását az új szériában, a helyét Nagy Réka veszi át riporterként. A műsor első adásáig azonban egyáltalán nem árult el semmilyen információt a TV2 csatorna azzal kapcsolatban, hogy ki lesz az Exatlon új műsorvezetője.

A negyedik évad első adásában azonban kiderült, hogy a pozíciót Monoki Lehel tölti be, aki már húsz éve sportriporterként tevékenykedik, így nem valószínű, hogy túl sok meglepetés éri majd a műsor közben.

Kapcsolódó

Ifjúsági magyar bajnok is voltam a Ferencvárossal, de mindig is jobban érdekelt a sport világa annál, mint hogy csak a pályán szaladgáljak. Már gyerekként kommentáltam a mérkőzéseket, tizennyolc évesen pedig lehetőséget kaptam arra, hogy élőben közvetíthessek elsőosztályú magyar bajnoki meccset. Azóta egyértelműen a hivatásommá vált ez a szakma, mindig azt szoktam mondani, hogy nekem tulajdonképpen még soha életemben nem kellett dolgoznom, hiszen a munkám a hobbim is egyben

– nyilatkozta Monoki a csatornának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik