Szórakozás

Lékai-Kiss Ramóna figyelmét apja hívta fel arra, miket hibázott a Szerencsekerékben

TV2
TV2
Együtt készültek a szilveszteri adásra.

Szilveszteri kiadással készül a Szerencsekerék című műsor, melyben minden évhez hasonlóan most is sztárok szerepelnek majd. Az egyik versenyző Lékai-Kiss Ramóna, akit még a játék előtt arról faggattak, hogyan készült fel a műsorra és mennyire vette komolyan a játékot. Lékai-Kiss Ramóna versenytársai különben idén Tilla és Emilio lesznek. Kiderült, hogy apja segített neki a felkészülésben, mivel már régóta nagy kedvencük a műsor, ezért igyekezett komolyan venni a feladatokat.

A szüleim is nézték, én is, állandó program volt nálunk. Apukám, mielőtt jöttem, megnézte az előző adást is, amiben benne voltam. Elmondta a hibáimat, úgyhogy most felhívta a figyelmem arra, hogy milyen betűket kell kérnem, mire kell figyelnem, úgyhogy most aszerint próbálok eljárni, amit apu mondott.

A Kasza Tibi műsorvezetésével bemutatott idei Szerencsekerékről itt olvashatja a kritikánkat.

Kapcsolódó
A Szerencsekerék bizonyítja: nem atomfizika a szórakoztatás
Kellőképp lakossági humor, egy jó hangos műsorvezető, egy még nála is hangosabb sztárvendég. Az összes többi igazából mindegy is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik