Gazdaság

Még mindig nyomoznak az iváncsai akkugyári baleset ügyében

Még mindig zajlik a nyomozás annak a balesetnek az ügyében, amely tavaly történt az iváncsai akkumulátorgyárban – írja keddi cikkében a Népszava a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatására hivatkozva.

Amint arról a 24.hu beszámolt: több súlyos, sőt, halálos baleset történt dél-koreai SK On iváncsai akkumulátorgyárának építése során az elmúlt másfél évben. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal közérdekű adatigénylésünkre tavaly adott válaszában négy balesetről számolt be, ezekből három volt halálos, a negyedikben pedig 14 ember került veszélybe. A munkavédelmi hatóság határozataiból súlyos hiányosságok körvonalazódnak.

A legutolsó baleset 2023 júniusában történt, méghozzá az E21 jelű elektródaépületben, ahol a tűzjelző telepítését végezték az alvállalkozók dolgozói. A kivitelezésért felelős SK ecoengineering Co. Ltd. alvállalkozói a Vilati Szerelő Zrt., az Electrical Power Kft., Bodenlosz György egyéni vállalkozó, a Boredo System Kft., valamint a Honeywell Kft. voltak. A munkavállalók közül 12-en rosszul lettek, feltételezhetően a nagy mennyiségű NCM-portól, ami rákkeltő anyag. Többen orvoshoz fordultak

A Népszava felidézi: a rendőrség már akkor nyomozást indított foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. Friss válaszuk szerint szakértők bevonásával vizsgálják a körülményeket. Több információt a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem adtak, így arra a kérdésre sem kapott választ a lap, történt-e már gyanúsítotti kihallgatás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik