Szórakozás

Kétszáz gyerek verekedett össze egy floridai trambulinparkban

Pillanatok alatt fajult el a helyzet – mondta el a Fox híradójának egy Sandra Bermudez nevű anya, aki a kilenc éves fiával volt aznap a trambulinparkban, és videókat készített az incidensről. A gyerekek az egyik pillanatban még gondtalanul játszottak, a következőben már tömegével estek egymásnak.

Egyelőre nem tudni, mi vezetett a tömegverekedéshez, de Bermudez szerint az elfajulásában szerepet játszott, hogy sok kiskamasz volt egyedül, szülői felügyelet nélkül a parkban.

A Sky Zone munkatársai hiába próbálták, nem igazán tudták csillapítani a kedélyeket, ezért lekapcsolták a lámpákat, mindenkit kitereltek a parkolóba és korábban bezártak.

A parkolóban azonban újra elkezdődött a verekedés, ekkor érkeztek a helyszínre a rendőrök. Egy gyereket őrizetbe vettek, de végül senkit sem tartóztattak le és nem történt vádemelés az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.