Szórakozás

Új DiCaprióként emlegetik, és tényleg elég nagy a felhajtás körülötte

EIF & XQ / Getty Images
EIF & XQ / Getty Images
Timothée Chalamet finoman fogalmazva is elfoglalt idén. Szinte egyszerre jelenik meg két filmje, közben pedig már a következőket forgatja. A Szólíts a neveden gyakorlatilag ugródeszka volt a sztárság felé, azóta pedig a legnagyobb rendezők kapkodnak érte. De vajon miért ekkora a felhajtás körülötte?

A Time magazin a következő generáció vezetőjének nevezte nemrég, ahogy évek óta nem csillapodik a „Chalamania” nevezetű szenzáció sem, amihez hasonló (szervezett) rajongás utoljára a színészek közül Leonardo DiCaprio iránt volt, „Leomania” néven. A decemberben 26 éves Chalamet körül mintha egy felhő vagy burok lenne, ami nem akarna kipukkadni, sőt, egyre csak nő azóta, hogy berobbant a köztudatba 2017-ben a Szólíts a neveden című filmben Armie Hammer oldalán. Onnantól kezdve mintha egy percre sem állt volna meg: éppen most reklámozzák a Dűne című filmet, amiben Zendaya oldalán látható, ahogy A Francia Kiadás is nemsokára mozikba kerül. Továbbá nemrég jelent meg az előzetese a Charlie és a csokigyár legújabb filmadaptációjának, amiben Johnny Depp után ő játssza majd Willy Wonkát.

Chalamet mintha már karrierje kezdetén tudatosan figyelt volna arra, hogy csak olyan filmben játsszon, amiben lát potenciált – filmes repertoárját elnézve már azelőtt, hogy befutott volna, A listás sztárokkal megpakolt filmekben szerepelt. Untatni senkit nem szeretnénk a színész életrajzának száraz, tényszerű felsorolásával, úgyhogy néhány pontban összeszedtük a legérdekesebb információkat, hogy az is képbe kerüljön, aki esetleg nem ismeri őt.

  • Ansel Elgorttal a LaGuardia nevű művészeti gimnáziumba jártak – egyszerre futottak be filmes karriert, csak Elgort szerzői filmek helyett rögtön a hollywoodi kasszasikergyanús produkciók felé vette az irányt. Ugyanitt végezte tanulmányait Madonna lánya, Lourdes Leon is, akivel egy ideig Chalamet egy párt alkotott.
  • Chalamet nyolc részen át szerepelt a Homeland sorozatban, majd 2014-ben feltűnt a Csillagok között című filmben: a tinédzser Matthew McConaughey-t alakította, és azt hitte, ez a szerep jelenti számára az áttörést, ám arra még várnia kellett egy kicsit.
  • A családjában nem ő az egyetlen, akit a művészet foglalkoztat: nagymamája és anyukája a Broadway-n táncosként léptek fel. A nővére szintén színészként próbálkozott, mellette pedig Párizsban tanult balettozni.
  • A Szólítsd a neveden című filmben nyújtott alakítása miatt Oscar-díjra jelölték, 22 évesen nyolcvan év után a legfiatalabb volt, aki ezt a jelölést kapta.
  • Folyékonyan beszél franciául – már csak azért is, mert apja francia származású. Emellett egy hónap alatt megtanult olaszul a Szólíts a neveden miatt.
  • Jelentkezett a Pókember szerepére, végül Tom Holland kapta meg azt, amit Chalamet utólag egyáltalán nem bánt.
  • A Szólíts a neveden után már olyan rendezők foglalkoztatják, mint Woody Allen, Wes Anderson, Greta Gerwig vagy Denis Villeneuve.
Lloyd Bishop / NBC / NBCU Photo Bank / Getty Images

Filmjei < személyisége

A Chalamet körül kialakult felhajtást sokan ahhoz hasonlítják, mint amikor a kilencvenes évek végén bemutatott Titanic után rögtön a fellegekbe emelték Leonardo DiCapriót. A jelenséget akkor Leomániának nevezték el, merthogy abban az időben az izmos, Calvin Klein-modellek és macsó férfiideálok közé egyszer csak befurakodott DiCaprio, aki kisfiús kinézetével, kissé feminin mozgáskultúrájával és sármjával üdítő hatást keltett Hollywoodban. Mindegy, milyen karaktert alakított, mindegyiket csípőből hozta és olyan természetességgel, hogy rögtön a szerepével azonosították.

Ahogy DiCaprio, kicsit Chalamet is kilóg a színésztársai közül. Adott egy szomszéd srác típusú fiú, aki ránézésre olyannak tűnik, akinek a titkaidat is gondolkodás nélkül kiadnád. Emellett androgün, semleges öltözködése, kissé feminin mozgása, megjelenése mellett kellően maszkulin is. (Továbbá neki is nehezen kiejthető a neve.)

Természetesen egy színésznek az a dolga, hogy szélsőséges karaktereket is hitelesen tudjon eljátszani, de Timothée Chalamet-nek kifejezetten könnyedén mindent elhiszünk: jól áll neki az is, ha drogfüggőt alakít a Csodálatos fiúban ugyanúgy, ahogy egy érzéketlen szívtiprót a Lady Birdben vagy épp egy meleg, kíváncsi srácot a Szólíts a neveden című filmben.

A Guardian 2018-ban azt jósolta, hogy pár éven belül az egész világ ismerni fogja. Sokoldalúsága miatt pedig tényleg nagyon nehéz nem kedvelni, Jennifer Lawrence többször is arról beszélt, mennyire odáig van a színészért, ahogy Meryl Streep is rajong érte.

A twitterezők pedig már évekkel ezelőtt elkezdték használni az #internetboyfriend címkét, amit olyan sztároknál használnak, akik pontosan ebbe a nem kifejezetten macsós, sokkal inkább érzelmesebb, szerethető kategóriába esnek. Nem kell sokat gondolkodni, hogy eszünkbe jusson pár ilyen színész, Keanu Reeves tökéletes példa erre, ahogy DiCaprio, Adam Driver és újabban természetesen Chalamet is. Az pedig már csak hab a tortán, a színész mennyire elrugaszkodik a szokásos öltöny-zakó kombótól, és mer sokkal izgalmasabb darabokat választani a különböző eseményekre.

Mike Marsland / WireImage / Getty Images

Még be sem mutatták a Dűnét, az IMDb szerint már el is kezdték a második rész előkészítését, 2022-re pedig már több projektje is készülőben van. Bár az eddig megjelent filmjei alapján szerencsésen választ produkciót (nem nagyon találni olyan alkotást a repertoárjában, ami nem aratott sikert a kritikusok és a közönség körében), a legnagyobb óvatosság és megfontoltság ellenére is előfordul, hogy valami hiba keletkezzen a gépezetben.

Chalamet karrierjében idáig két probléma akadt

2018-ban, mikor a Szólíts a neveden után közvetlenül kezdte el forgatni Woody Allen Egy esős nap New Yorkban című filmjét. A Time’s Up és a #metoo egyre szélesebb elterjedésének köszönhetően sokan felháborodtak és számon kérték Chalamet-t, amiért egy olyan rendezővel dolgozik együtt, akit nevelt gyermeke szexuális zaklatással vádolt.

A film megjelenése előtt Chalamet az Instagram-oldalán nyilatkozta, mennyire fontosnak tartja, hogy ne csak szakmai szemmel nézzen egy projektet, hanem olyan szempontokat is figyelembe vegyen, mint a társadalmi igazságtalanság, egyenlőtlenség és az eltussolás megszüntetése. Éppen emiatt döntött úgy, hogy teljes gázsiját három különböző szervezetnek ajánlja fel. Erről a lépéséről később Woody Allen azt írta saját memoárjában, hogy szerinte Chalamet ezt csak saját hírneve féltése okán tette.

JP Yim / Getty Images for Netflix

A másik eset idén januárban történt, amikor a Szólíts a neveden másik főszereplőjét, Armie Hammert kannibalizmus-fétissel vádolta meg egykori szeretője, aki üzenetváltásaikat kiszivárogtatva hozta nyilvánosságra, hogy a színész például meg akarta enni a bordáját. Az üzenetek között nemi erőszakra utaló kijelentések is olvashatók. Hammert azóta szinte minden projektjéből kitették, az ügynöksége sem foglalkoztatja többé. Az esettel kapcsolatban természetesen többször is kérdezték Timothée Chalamet-t, aki most a nemrég megjelenő Time magazin interjújában csak ennyit „nyilatkozott”:

Teljesen érhető, hogy miért kérdezi ezt, de erről a kérdésről csak egy hosszabb párbeszéd keretében lehetne beszélni, részleges választ pedig nem akarok adni.

Arról pedig, hogy mit szól a Szólíts a neveden sikeréhez, azt mondta:

Ha előre tudtam volna, hogy ennyi ember fogja megnézni a filmet, nem vagyok benne biztos, hogy ugyanígy sikerült volna játszanom benne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik