Szórakozás

Rubint Réka már előre tudja, hogy miért fognak belekötni a kommentelők az Eiffel-torony tetején készült fotójába

TV2
TV2
Viszont kicsit sem érdekli.

Rubint Réka a nyáron még nagyobbik fiát lepte meg egy római úttal, most a lányát egy párizsival, abból az alkalomból, hogy Lara 18 éves lett. Három nappal ezelőtt érkeztek meg a francia fővárosba, de már egy halom fotót és videót posztoltak az útról, sőt az is kiderült, hogy Rubint elsírta magát Disneylandben, mert régi álma volt oda eljutni.

A legutóbbi posztjában már az Eiffel-torony tetején pezsgőztek és amellett, hogy elmondta, mennyire jól érzik magukat, előre leírta, hogy milyen negatív kommentekre számít.

Tudom, tudom! Lara miért nem mosolyog?! Nekem pedig nem áll jól ez a napszemüveg❗️ Nos! Szerencsére mosoly nélkül és ebben a szemüvegben IS! életünk egyik legfantasztikusabb 3 napját töltöttük együtt és ez már a miénk!❤️❤️❤️ Amit az Eiffel torony legtetején 1-1 pohár pezsgővel meg is ünnepeltünk!!!

– írta bejegyzésében Rubint Réka, akinek fotóját ide kattintva meg is nézheted.

Kapcsolódó
Schobert Lara elmondta, hogy mire gyűjti a szüleinél megkeresett pénzét
Többi között ezért is állt be dolgozni a szülei boltjába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik