Szórakozás

DWTS: Tóth Andi nem tud hibázni, már most őt könyvelik el győztesnek

TV2
TV2
A zsűri már most 39 pontra értékelte és hol van még a folytatás.

A Dancing with the Stars 2021-es évadának még csak a második adásán vagyunk túl, de többen már most biztosra veszik, hogy a verseny győztese Tóth Andi és Andrei Mangra lesznek. A páros az első adásban is az első helyet szerezte meg a zsűrinél, akkor 36 pontot kaptak a tangójukra, legutóbb pedig szambával álltak a parkettre, amit megint mindenki tátott szájjal figyelt, az eredmény pedig 39 pont lett.

Kapcsolódó

A második adás kiesője, Demcsák Zsuzsa szerint nem kérdés, hogy Tóth Andi lesz a nyertes:

Az én fejemben egyértelmű, hogy ki az, aki rajtcél győzelmet arat ebben a műsorban. Teljesen egyértelmű és azt gondolom, hogy megérdemelten. Olyan fantasztikus páros, mind a férfi, mind a női tagja. Nem titok, a Tóth Andiról és az Andrei Mangráról van szó, akik egyszerűen fantasztikusak. Versenytáncosi szinten vannak.

Nem csak a zsűri és a versenytársak vannak hasonló véleményen. A DWTS háttérműsorának vendégei szerint is tehetséges a 22 éves énekesnő.

Szerintem a mezőnyben ő a legjobb

– mondta Fésűs Nelly, akivel Hajas László is csak egyetérteni tudott.

Én azt mondom, hogy még egy profi táncversenyen is elment volna ez a produkció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik