Szórakozás

Zimány Linda már jelentkezett a harmadik oltásra

Eddig elkerülte a delta variáns, de nagyon beteg volt.

Zimány Linda öt hónappal ezelőtt kapta meg az első két oltását, akkor a kínai vakcinát választotta. Azóta viszont az utazásai és a hipochondriája miatt többször teszteltette magát, főleg, amikor a betegség legapróbb tüneteit észlelte magán.

Kapcsolódó
Zimány Linda: Nem olyan felszínes az életem, mint amilyennek az Instagramon tűnik
De azért jó elfoglaltságnak tartja a közösségi média platformokat.

A közösségi oldalán arról írt, hogy a napokban be is lázasodott, de ismét negatív lett a tesztje, ennek ellenére szeretné a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagját is megkapni.

Harmadik oltás előtt állok és kétszer volt megfázásos jellegű tünetem az elmúlt időszakban, sőt a múlt héten kifejezetten beteg voltam enyhe lázzal, arcüreggel stb stb…viszont mindannyiszor negatív volt a pcr tesztem, tehát szerencsére elkerült a delta variáns az utazások során, mert olyan ügyesen vigyáztam magamra…😀  Vagy egyszerűen csak nem tudom elkapni, mert védett vagyok és közben persze elfelejtem, hogy más vírusok sem tűntek el a Földről, amik eddig voltak és azonnal rástresszelek a covidra.. hát ezeket az időket éljük, mondhatni normális. Ettől függetlenül, az alapbetegségeim miatt, már jelentkeztem a 3. oltásra, csak most még 2 hetet várnom kell az akkut betegség után, hogy teljesen okés immunrendszerre adják be

– írta posztjában Zimány Linda.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

dr. Zimány Linda (@lindazimany) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik