Szórakozás

Nemváltás, plasztika és hidrogén – ennyit változtak a Kardashian család tagjai a valóságshow-juk alatt

Jeff Vespa/WireImage
Jeff Vespa/WireImage

Nemváltás, plasztika és hidrogén – ennyit változtak a Kardashian család tagjai a valóságshow-juk alatt

268 epizód után június 20-án befejeződött a Keeping Up with the Kardashians című amerikai reality, aminek – ha mást nem is – egy rakás celebet köszönhetünk. A Kardashian család tagjainak márkaértéke Cristiano Ronaldóéval vetekszik, de a pénzügyek helyett most egy sokkal kézzelfoghatóbb ténnyel foglalkozunk – azzal, hogy mennyit változtak a szülők, a testvérek, a barátok és a férjek az elmúlt 14 évben.

Magyarországon A Kardashian sztori címen futott a KUWTK, aminek amerikai sikerességét jól mutatja, hogy a harmadik leghosszabb ideje futó reality-ként nyugalmazták a tengerentúlon. A műsor 2016-ban szenvedett jókora törést: míg a tizenegyedik évad több, kétmilliónál is nézettebb adást produkált, a következőben már inkább a másfél milliós nézettség volt jellemző, sőt, akadt olyan epizód is, amit alig 900 ezren néztek meg. 2021 áprilisában már csupán bő félmillió amerikai volt kíváncsi a Winners Take All című részre, ami igazi tőrdöfés lehetett a Kardashian család (és marketingesei) számára. A közel másfél évtized legjobb pillanatait már itt összeszedtük, most pedig mutatjuk, hogyan hatott az idő a családra.

Kapcsolódó
Viagra, titkos háziállat, bunyók és Kris Jenner felduzzadt arca – mutatjuk a Kardashian-reality legjobb pillanatait
A 2007-ben indult sorozat (és ezzel együtt az egész família) sikerét gyakorlatilag Kim Kardashian szexvideójának köszönheti. Kendall és Kylie Jenner az első évadokban még kisgyerekek, ahogy Caitlyn Jenner is Bruce-ként szerepelt kezdetben.

Kim Kardashian West

A reality összes évadában szerepelt, 2010-ben a legjobban kereső tévésztár volt Amerikában, és a show népszerűségén nagyot lendített az is, hogy 2014-ben hozzáment a rapper Kanye Westhez. Kim Kardashian most negyvenéves, az elmúlt másfél évtizedben mell- és orrplasztikája is volt, emellett zsírleszívást végeztek rajta, de fenékinjekciókat is kapott, hogy feszesebb maradjon ez a testrésze. Jelenleg épp válik a férjétől – a rajongóknak rossz hír lehet, hogy ebből nem készül új évad.

Ted Soqui/Corbis via Getty Images és Pierre Suu/GC Image

Kourtney Kardashian

Szintén húsz évadon keresztül szerepelt a reality-ben, de mint azt a Vogue arab kiadásának nyilatkozta 2020-ban, idővel toxikussá vált számára a show. Most negyvenkét éves.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt a magánélet és egy reality forgatása között, az emberek például sokszor abban a tévhitben éltek a műsort látva, hogy én nem akarok dolgozni, és így tovább.

Jeff Vespa/WireImage és Rodin Eckenroth/WireImage

Khloé Kardashian

A legfiatalabb Kardashian nővért kifejezetten kedvelték a reality nézői, olyannyira, hogy a KUWTK mellett két további valóságshow-t is forgatott az elmúlt tizennégy évben. Először a Kourtney and Khloe Take Miami volt képernyőn négy évig, majd a Kourtney and Khloe Take The Hamptons próbálkozott a kereskedelmi tévéken egy évaddal. A nővérével együtt készített műsorok nem voltak annyira sikeresek, mint az alapszéria, de azt azért jól érzékeltették, mekkora változáson esett át a most harminchat éves valósághős, mióta szinte tiniként belecsöppent a szakmába. Nemrég beszélt arról, hogy ő csak egyszer plasztikáztatott: orrműtétje volt – ez az alábbi képeken látszik is.

Amy Graves/WireImage és Vivien Killilea/Getty Images for Abyss By Abby

Rob Kardashian

Tizenhárom szezonon keresztül szerepelt „teljes munkaidőben” a műsorban, majd vendégszereplőként tért vissza. Alapvetően amerikai tévéműsorokban tűnt fel itt-ott az elmúlt években, de komoly celebként nem lehet rá hivatkozni. Idén töltötte be a harmincnégyet.

Michael Bezjian/WireImage és Gabe Ginsberg/Getty Image

Kris Jenner

Jenner Communications néven produkciós vállalatot irányított 2007 előtt, ideje nagy részét pedig annak szentelte, hogy három, Robert Kardashiantól született lányából sztárt faragjon Hollywoodban. Ő állt elő az ötlettel Ryan Seacrestnek, hogy valóságshow-t kellene indítaniuk a Kardashian famíliáról, amit végül össze is hoztak. Emellett saját talkshow-t is indított, ami egy évadot sem élt meg, érdeklődés hiányában leszedték a Fox képernyőjéről.

Jenner most hatvanöt éves, szintén nem hanyagolta a plasztikai műtéteket a műsor indulása óta. A mom (anya) és manager szavakból alkotott momager kifejezés összenőtt a nevével.

Alberto E. Rodriguez/ Getty Images és Steve Granitz/WireImage

Bruce/Caitlyn Jenner

Kris Jenner második férje egykori amerikai olimpikon, aki tizenhárom évadon keresztül a KUWTK-ban is szerepet vállalt. 2015-ben bejelentette, hogy transznemű, majd ugyanabban az évben nemváltoztató műtéten is átesett, ekkor nevét Caitlyn Jennerre változtatta. Érdekesség, hogy a Family Guy-ban már 2009-ben arról volt szó, hogy „Jenner nem férfi” – bár ez akkoriban nem volt több egyszerű poénnál.

A média azt akarja elhitetni, hogy ő egy férfi. De ez nem igaz. Bruce Jenner egy nő. Egy elegáns, gyönyörű, holland nő.

Jenner hetvenegy éves, és kaliforniai kormányzó szeretne lenni – aminek semmilyen akadálya nincs.

Kirby Lee/WireImage és Karwai Tang/WireImage

Kendall Jenner

Kris és Bruce Jennernek két lánya született, egyikük Kendall Jenner, aki gyerekként csöppent bele a műsorba, és húsz évadon keresztül benne is maradt. A családon belüli személyes karrierutakat elnézve az övé mondható mind közül az egyik legsikeresebbnek, ugyanis néhány éve a világ legjobban fizetett modellje vált belőle, gyakorlatilag lábai előtt hevernek a világmárkák. Ősszel még csak huszonhat éves lesz, egy időben járt Harry Stylesszal is.

Jeff Vespa/WireImage és John Phillips/WireImage

Kylie Jenner

A legkisebb Jenner-gyerek még mindig csak huszonhárom éves, de 2020-ban már arról ment a spekuláció a Forbes hathatós nyomozásával, hogy valóban a milliárdosok táborát erősíti-e Kylie Jenner. A reality-ben egy évad kihagyásával végig szerepelt, mellette főként az Instagram-karrierjét építgette, hogy az egyik legkeresettebb közösségi médiás arc váljon belőle. Állítása szerint rendkívül kevés szépészeti beavatkozást végeztek el rajta az elmúlt másfél évtizedben, mindössze ajakfeltöltésével haknizta végig az amerikai médiumokat, mondván, tiniként érte egy rossz élmény, mikor egy csókcsata közben leszólták a vékony ajkait.

Jeff Vespa/WireImage Steve Granitz/WireImage Frazer Harrison/Getty Images

Scott Disick

Disick tíz éven keresztül volt Kourtney Kardashian párja, ezzel párhuzamosan állandó szereplő lett a családi reality-ben is, amiben szakításuk után is szereplő maradt. Azóta összejött egy másik celebnővel, Sofia Richie-vel, illetve más valóságshow-kban is húzóemberré vált a harmincnyolc éves Disick, aki nem tudta elkerülni, hogy beálljon a hidrogénszőke hajjal támadó celebférfiak táborába.

Jean Baptiste Lacroix/WireImage és MEGA/GC Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik