Szórakozás

Árpa Attila: Az én betegségemmel kiállni nem olyan divatos, mint bevallani, például a melegséget

RTL Klub
RTL Klub
Precedenst teremtett a vallomásával.

Árpa Attila tavaly ősszel meglepő vallomást tett, elmondta, hogy nárcisztikus szociopata. Személyiségzavarával akkor szembesült, amikor egy hasonló témájú forgatásra készült fel, később pedig egy pszichológus is alátámasztotta öndiagnózisát. Most Dr. Szántó Szilvia A nárcisztikussal egy ágyon című könyvét népszerűsítve beszélt arról, hogy beismerése egyedülálló volt, majd hozzátette, sokkal nehezebb is, mint más titkokat megosztani.

Amikor előálltam azzal a vallomással, hogy nárcisztikus szociopata vagyok precedenst teremtettem. Ezzel az őszinteséggel elindítottam egy egészen érdekes hullámot. Voltak olyanok, akik ezt értékelték, mert egyébként ezzel kiállni nem olyan divatos. Nem olyan, mint bevallani, például a melegséget. Volt, aki azt mondta, hogy ez a bátor lépés talán más nárcisztikus szociopatákat is arra buzdít, hogy ha nem is „coming outolnak”, de legalább magukba néznek. Ugyanis önmagában az a felismerés, beismerés, hogy az ember ezzel küzd, már az egy nagyon fontos lépés

– mondta Árpa Attila.

Kapcsolódó
Árpa Attila: Narcisztikus szociopata vagyok
Meg is indokolta, hogy miért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik