Szórakozás

Ellen DeGeneres nem érti, miért állította bárki, hogy nem jó vele dolgozni

Christopher Polk / KCA2016 / Getty Images for Nickelodeon
Christopher Polk / KCA2016 / Getty Images for Nickelodeon
Szerinte nem véletlen, hogy ennyien összefogtak a háta mögött.

Ellen DeGeneres a napokban jelentette be, hogy 18 évad után befejezi a saját nevével fémjelzett beszélgetős műsorát. A döntését azzal indokolta, hogy nem érzi benne a kihívást, amit kreatív emberként állandóan éreznie kellene. A hír után a Today műsorban beszélgetett kicsit a hírről, ahol szóba került az is, hogy tavaly DeGenerest azzal vádolták egykori kollegái, hogy toxikus munkakörnyezetet teremt a stúdióban, és hogy lehetetlen elvárásai vannak az alkalmazottakkal szemben.

Kapcsolódó
Most akkor Ellen DeGeneres a következő híresség, akit törölni kéne a köztudatból?
Korábbi kollégái beszámolója alapján DeGeneres messze nem az a kedves ember, akit a műsoraiban láthatunk.

Nem igazán értettem akkor sem, ahogy most sem értem ezt az egészet. Azt gondoltam, hogy valami más is megbújik a háttérben, mert annyira egységes és összehangolt volt minden. Az embereket piszkálják, zaklatják, de nálam négy hónapon keresztül folyamatosan ez volt. Az újságokban is csak azt lehetett olvasni, hogy toxikus környezet van nálunk, miközben minden egyes vendégem, aki bejött a műsorba, lelkendezett, hogy milyen jó és boldog az atmoszféra itt

– mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik