Szórakozás

Kegyetlen harc folyik a spermiumok között, egymást mérgezik a sikerért

DESIGN CELLS / SCIENCE PHOTO LIBRA / DCE / AFP
DESIGN CELLS / SCIENCE PHOTO LIBRA / DCE / AFP

Szakértők már korábban is tisztában voltak vele, hogy a spermiumok között óriási harc zajlik a petesejt megtermékenyítéséért, a PLoS Genetics tudományos folyóiratban megjelent tanulmány azonban most felfedte, hogy a hímivarsejtek különböző genetikai technikákat is bevetnek azért, hogy legyőzzék a versenytársaikat – írja az IFL Science.

A sikeresség a spermiumoknál azon múlik, hogy mennyire ügyesen és gyorsan képesek mozogni, a Max Planck Molekuláris Genetikai Intézet kutatói pedig most sikeresen izolálták, hogy az úgynevezett RAC1 gén nagyon fontos ebben a mozgékonyságban. A szakértők t-haplotípusnak, vagy t-spermiumnak nevezték el azokat a hímivarsejteket, akik rendelkeznek ezzel a génnel.

A genetikusok felfedezték a RAC1 „önző” szegmensét is, ez a fehérje más esetekben például arra is jó, hogy az immunsejteket a céljukhoz irányítsa. A hímivarsejtek esetében a kutatók szerint ahhoz lehet köze, hogy segítse őket a petesejt felé való tájékozódásban. A szakértők azt is megállapították, hogy a hímivarsejt sikeressége erősen összefügg a RAC1 gén aktivitásával.

Ami még érdekesebb, az az, hogy a t-haplotípusú hímivarsejtek a fejlődés fázisában képesek „mérgezni”, vagyis a fejlődésben visszamarasztalni azokat a társaikat, amelyekben nincs meg ez az aktív RAC1 gén. A t-haplotípusú sejtek minden más hímivarsejtet mérgeznek, ugyanakkor termelnek egyfajta „ellenszert” is, ami az aktív RAC1 génnel rendelkező spermiumokat megvédi a károktól.

A kutatók egérkísérleteket végeztek, és megjegyezték, hogy a t-haplotípusoknak nem volt semmiféle előnyük akkor, ha nem volt normális hímivarsejt, amivel versenyezhettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik