Szórakozás

A Konyhafőnök VIP: Vis major miatt senki sem esett ki a versenyből

Szétrobbant egy üvegtál, ezért a zsűri nem tudott kóstolni.

A csütörtöki adásban párban kellett dolgozniuk Rácz Jenő versenyzőinek, a legrosszabbul teljesítő csapatból pedig a zsűri kiválasztotta volna, hogy kinek kell távoznia. Ez viszont nem történt meg egy vis major helyzet miatt.

Hujber Ferenc és Horváth Cintia elég sokat hibázott a közös főzés során, a zsűri szerint egyértelműen az ő munkájuk volt a leggyengébb, mégsem küldtek haza senkit, mert az egyik desszertjüket nem tudták megkóstolnia, miután az üveg tálalótál a hő hatására szétrobbant a meggyes pitéjükkel együtt.

Mivel kialakult egy ilyen vis major helyzet, amiről senki nem tehet, ti sem, hogy összetört ez a tortatál, Jenő nem tudta megkóstolni a süteményt, ezért mi azt gondoltuk, hogy nem lenne korrekt úgy értékelni a munkátokat, hogy nem kóstoltuk meg ezt az elemet. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy elmarad ez a párbaj. Folytatjátok a küzdelmet mind a ketten. Viszont nektek a nehezítés az lesz holnap, hogy meg kell osztoznotok egy pulton. Nem párban, egyéniben dolgoztok majd, de meg kell osztoznotok egy pulton, főzőlapon és minden eszközön. Így kell megugrani a feladatot

– közölte az értékeléskor Fördős Zé.

Kiemelt kép: RTL

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik