Az Amazonnál kötött ki Sacha Baron Cohen új filmje, a Borat Subsequent Moviefilm (magyar címmel Borat utólagos mozifilm: Produkciós kenőpénz szállítása az amerikai rezsimnek Kazahsztán egyszeri dicsőséges nemzetének hasznára), amely Borat Szagdijev új kalandját hozta el a nézőknek kicsivel az amerikai elnökválasztás előtt. Összességében pozitív fogadtatást kapott a visszatérése, bár igaz: a világ mára hozzáidomult a szélsőséges karakterhez.
Cohen mellett a film másik főszereplője a huszonnégy éves Maria Bakalova, aki nem is színészi képességei, sokkal inkább Donald Trump ügyvédje, Rudy Giuliani miatt keltette fel a média érdeklődését az elmúlt hetekben. A filmben egy álriport keretei között beszélget Trumpról az ügyvéddel, akit aztán betessékel a szállodai szobájába további diskurzusra. Ezt követően Giuliani a nadrágjában kezd el matatni, holott a film szerint Bakalova karaktere mindössze tizenöt éves.
1:600
Bakalova Bulgáriában született, ott nőtt fel, gyerekkorában pedig énekesnő szeretett volna lenni. Középiskolás éveit már a bolgár színművészeti akadémián töltötte, és tavaly, 2019-ben szerezte meg a diplomáját. IMDb-profilja alapján nem ment rosszul a tanulás, mert több nagyjátékfilmben is felbukkant az elmúlt öt évben, még egy díjat is bezsebelt a 2018-ban készült Transgression című moziban nyújtott alakításáért. A Borat második részéhez Londonban tartottak szereplőválogatást, ehhez küldött előbb egy videós anyagot Cohenéknek, majd el is utazott Nagy-Britanniába. Több mint 600 jelentkező közül választották ki Bakalovát, hogy eljátssza Borat lányát, Tutart a filmben.
A fiatal színésznőt nagyon meggyőzőnek találták azokban a jelenetekben, ahol gyanútlan civilekkel forgattak – a végső szót azonban Cohen mondta ki. A második filmbe egyébként több ilyen snittet is bevágtak.
Őrületes színésznő. Ennyi emberből azért őt választottuk, mert zseniális a humora. Szerintem a legbátrabb művészek egyike, ha nem jelölik Oscarra, akkor az egész dolog nem több, mint egy nagy vicc. Gondoljunk bele, hogy először van Amerikában, idegen emberekkel játszik, néha egészen veszélyes szitukban. De megcsinálta
– vélekedett Cohen a kolléganőjéről egy interjúban.
Hogy Bakalova színészi képességei mennyire meggyőzőek, az egy filmből kimaradt jelenetből még inkább kitűnik: az amerikai One America News (OAN) hírszolgáltató köztudottan nagy Trump-támogató csapat, az amerikai elnökhöz intézett kérdéseik kimerülnek abban, hogy Trump szerint rasszista kifejezés-e a kínai étel, e mellett szívesen terjesztenek különbözői összeesküvés-elméleteket is a felületeiken. Közéjük épült be Bakalova, aki a filmben újságíróvá cseperedik, sőt, még a Fehér Házba is bekéredzkedik, ahol az elnök tart beszédet. Ebben az egyik OAN-os újságíró, Chanel Rion segít neki (ő tette fel a kínai ételes kérdést is).
A legdurvább mégis az, hogy Bakalova úgy jut be fiatal újságíróként Trump sajtótájékoztatójára, hogy nem végeznek rajta koronavírustesztet, nem ellenőrzik hátterét, pusztán a megnyerő személyiségével kerül az elnök közelébe. Cohenék az ilyenek miatt tették le voksukat a bolgár színésznő mellett, aki a felvételek alapján még az elnök fiával, Donald Trump Jr.-ral is bájolgott egy keveset – természetesen maszk nélkül, egymáshoz közel állva. A felvételek alapján az látszik, hogy a biztonsági intézkedések nem túl acélosak az amerikai legfelsőbb körben.
Trump very careful who he let into his events and house. No Covid test necessary – High 5! pic.twitter.com/Kf5gGk3n2M
— Borat (@BoratSagdiyev) October 23, 2020
A film után nagy port kavart a Rudy Giuliani-ügy, amit már említettünk: nem tiszta, hogy az ügyvéd miért matatott a gatyájában a film szerint tizenöt éves Bakalova társaságában, de a színésznő egy pillanatig sem érezte veszélyben magát sem itt, sem a többi szituációban. Erről az ABC reggeli műsorában, a Good Morning Americában beszélt Cohen társaságában:
Mindig nagy nyugalmat adott a forgatócsoportunk. Sacha is ott volt pár méterrel arrébb. Nem éreztem egy pillanatig sem, hogy veszélyben lennék. Nagy szerencse, hogy ők ott voltak nekem.
Civilben visszafogott, bár az Instája másról árulkodik
Bakalova vásznon kívüli életéről viszonylag keveset tudni, ugyanis nem túl aktív a közösségi médiában. A ScreenRant mindeközben arról ír a színésznővel kapcsolatban, hogy megválogatja, mit árul el és mit oszt meg magáról az interneten. Azt lehet tudni, hogy kifejezetten nagy állatbarát, a háziállataival rendszeresen pózol, egyelőre ennyi a vele kapcsolatos összes információ – most, hogy kijött a film és folyamatosan adja az interjúkat, valószínűleg egyre többet tudhatunk majd meg róla.
Ha már Instagram, azért akadnak ilyen merészebb fotói is:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Régen pedig barna hajjal tolta:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A külsőségektől, instagramos jelenléttől függetlenül is kijelenthetjük, hogy Bakalova megérkezett Hollywoodba, már csak az a kérdés, hogy Cohenhez hasonló pályaívet akar-e leírni (mert érzéke van hozzá), avagy elindul egy teljesen más irányba. Mindkét esetben igaz, hogy
Kiemelt kép: Amazon