Bár színész lettél, a szüleid, Miller Zoltán és Ullmann Mónika sportolónak szántak.

Igen. Korán elkezdtem versenyszerűen úszni, de egyoldalúvá vált, nem szerettem már a végén. Nem ment rosszul, a korosztályomhoz képest jó voltam, később mégis vízilabdázni kezdtem. A kettő között kipróbáltam még a műugrást is, de az első ötméteres ugrás után mondtam, köszi, ezt nem. A pólót végül tizenhét éves koromig nyomtam, és közben elkezdett vonzani a színészet: éreztem, hogy valamikor erre a pályára lépek, de nem tudtam, mikor. Gyerekként minden tanítási nap után mentem a színházba, mindenkit ismertem ott, imádtam a közeget, de nem tudtam, hogyan fogok bekerülni oda.

A szüleid örültek a döntésednek?

Aggódtam, hogy anya mit szól majd, de a mai napig előttem van, hogy odaállok, közlöm, hogy nem akarok vízilabdázni, helyette színész leszek, és ő azt mondja: kisfiam, csináld! Apa is rábólintott, de szerintem ahogy akkor, most is bármivel állnék elő, támogatnának benne.

Nem féltettek a színészgyerekek általános megbélyegzésétől? 

Ezért tanultam a színészetet Londonban, ott senki sem tudta, kik az én szüleim, tiszta lappal indultam. Nem igazán voltam nagy iskolába járós tinédzserként, emiatt teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy én majd három–négy évig járjak mondjuk az SZFE-re. E mellett féltem az elutasítástól, attól a bizonyos megbélyegzéstől, amit te is említesz. Aki szereti a szüleimet, hozzám is pozitívan áll, aki nem, az felém is fenntartásokkal közeledik. Azt szeretném, hogy az alapján ítéljenek meg, amit én teszek a karrieremért.

Londonban mire képzik a színészt? Hogy kamerák előtt, a vásznon, színpadon, mikrofon előtt ugyanúgy helyt álljon?

Pontosan. Mindent összegyúrnak, de bizonyos értelemben el is különítik ezeket a területeket: attól, hogy valaki jól játszik az Old Vic színházban, közel sem biztos, hogy filmsztár lesz, sőt: lehet, nem is működne együtt a kettő. Meglepően gyakorlatias a képzés, a padban szinte sosem ültem, arra tanítanak meg, hogy mindenhez is érts.

Miért jöttél haza?

Egy filmszerep miatt: ez volt a Pappa Pia, amivel kapcsolatban eddig mindig úgy nyilatkoztam, hogy rosszat nem lehet mondanom, jót meg nem kell. Akkor én ezt nagy sikernek éltem meg. Harminc nap forgatás egy mozifilmhez. A végeredmény, a kritikai visszhang, az már egészen más dolog.

Ha mondjuk Mundruczó Kornél kérne egy önéletrajzot holnapra, szívesen beleírod ezt a filmet?

Nehéz erről beszélnem, mert nekem az volt az első filmem. Kétségtelenül egy helyet foglal el a szívemben. Tény az is, hogy  a végeredmény olyan lett, amilyen. Mondjuk ki: nem volt jó. De az jobban fáj, hogy ennyi év távlatából is azokat a színészeket bántják, akik nem sokat tehetnek arról, ha egy film rossz volt. Azt se szeretem, ha egy színész elkezd ekézni egy másik színészt, hogy benne volt egy ilyen filmben. Meglehet, egy színész úgy kel fel reggel négykor és forgat este hétig, hogy közben érzi magában: ez a film tényleg nem lesz jó.

Nagy Ervin egyszer azt nyilatkozta, hogy Goda Krisztinával nem tudott együtt dolgozni a Kaméleon című filmben, és már az első két nap után tudta, hogy rossz lesz a végeredmény. És ha ugyanez megtörténik vele még egyszer, azonnal kiszállna a produkcióból. Te is megtennéd, ha ismét éreznéd, hogy rossz az irány?

Én újra megéltem ezeket a Pappa Pia óta. Csalódnom kellett projektekben, máshogy adták el, ma már látom, hogy itthon hogyan működik a szakmának ez a része. Félszavakból is leveszem, ha valami bullshit. Itthon még nem voltam olyan filmben, amit úgy vezettek fel, mekkora királyság lesz, és annál jobban sikerült. Nagy Ervint nagyon kedvelem, ő nem puhít, belemegy ezekbe páros lábbal. Próbálok én is ilyen lenni, de ő olyan szinten van, hogy fel is kell állnia, ha nem tetszik neki egy projekt. Én húszévesen nem tehettem volna meg ezt, de ha ma úgy hozná az élet, szerintem felállnék. Nekem sem lehet mindent lenyomni a torkomon, mert fiatal vagyok, és nem itthon jártam iskolába.

Zenei karrierben nem gondolkodtál? Dédnagyapád, Ullmann Ottó híres zeneszerző volt, ő szerezte például a Nekem a Balaton a Riviéra című slágert.

Nálunk az egész család zenével foglalkozik, sajnálom, hogy ez nálam kimaradt. Sokszor érzek késztetést, hogy felkapjam a gitárt, hogy játsszak valamit, hogy kiadjam magamból, ami bennem van. De nincs meg a technikai háttér, továbbá nem is vagyok túl kitartó: elkezdtem gitározni, de nem akkor, amikor még szivacsagyú kisgyerek voltam, hanem most, amikor már csak küszködés az egész. És ezt a harcot sokszor el is engedem.

Mégis van zenekarod, sőt, komoly lemezszerződést írtatok alá nemrég.

Három dal, három videóklip, ez van tervben. Majd eldől, hogy van-e rá igény. Mi szívesen csináljuk, boldoggá tesz minket.

Az élőszereplős Aladdinban te énekelted a főcímdalt. Ugyanezt édesapád is megtette az 1993-as rajzfilmben. Mi ez, ha nem teher a vállakon?

Mindenféle elfogultság nélkül próbáltam kívülről nézni a szüleimet az elmúlt években, és úgy gondolom, hogy apa az egyik, ha nem a legjobb musicalszínész itthon, fantasztikus színészi és énekesi kvalitásai vannak. Sokszor megkaptam persze, hogy jaj, biztos azért kaptad a feladatot, mert apád is elénekelte. Nem: casting volt, én a szinkront is szerettem volna megcsinálni, de kint úgy döntöttek a Disney-nél, csak a dal lesz az enyém.

Ért bármilyen hátrány a szakmában azért, mert nem jártál itthon színiakadémiára? 

Nem, mert nem is vágyom azokra a szerepekre, lehetőségekre, amelyek emiatt kiesnek. Én a filmforgatások atmoszféráját szeretem, az pedig castingokon dől el, hogy ott lehetek-e. Imádom a színházat, de elképzelhetetlen jelenleg, hogy azért ne tudjak elmenni egy forgatásra, mert a színházban összpróba van.

Mit csinálsz jól a castingokon?

Egyszer azt mondta nekem Baranyi Kata, az egyik legkedvesebb casting-ügynököm, mindig azt a visszajelzést kapja külföldről, hogy én elképzeléssel érkezem meg a szereplőválogatásra. Londonban azt tanultam, hogy ha olyat viszel, ami teljesen más, aminek köze nincs az adott szerephez, de van egy jó elképzelésed a dologról, és azt meg tudod mutatni, azt sokkal érdekesebbnek találják, mintha felolvasnád a szövegkönyved saját szájízed szerint.

Akkor nem úgy mész oda, hogy itt vagyok, jöttem magam megmutatni?

Ha tudom a szöveget, magabiztos vagyok, de alapjáraton rettentően izgulok ilyenek előtt. Az utóbbi egy évben rájöttem, számos összetevő van, nem kell rágörcsölni, ha nem kapok meg egy szerepet.

A Vörös veréb című filmben nagyot meztelenkedtél Jennifer Lawrence mellett. Ahhoz azért kellett valamifajta magabiztosság.

Komoly mérföldkő ez az életemben. Mikor azt forgattuk, nem is gondolkodtam, sőt, fel se fogtam, mi történik. Alig emlékszem valamire. Csak kívülről figyeltem magamat abban a helyzetben. Nem tudtam fejben ott lenni. Erre nem vagyok büszke, és bár hiába tudtam, mit kell csinálni, de sokkos állapotba kerültem. Csak a statiszták voltak vagy harmincan, plusz a kameramanok. Nem mondanám jó élménynek.

De gondolom, jól megfizették azért.

Még csak nem is. Magyarként külföldi filmben alap színészgázsit kaptam. Kint a tíz-tizenötszöröse járt volna ezért.

Pár hónapja műsorvezetőként csatlakoztál az RTL Klub Reggelihez. Hezitáltál, mielőtt rábólintottál?

Nekem nagyon jókor jött a felkérés, fejtörést az okozott, hogy itthon furán veszi ki magát, ha te színész és műsorvezető is vagy egyben. El akartam kerülni, hogy csak azért ne hívjanak egy castingra, mert én ott dolgozom. Szeretném, ha ez a kettő nem ütné ki egymást, fontosnak tartom, hogy minél szélesebb skálán mozogjak és ez kiváló lehetőség.

Mit értesz az alatt, hogy jókor jött a felkérés?

Főleg forgatásokon dolgozom, ezért hektikus az anyagi helyzetem. Néha van pénzem, néha meg nincs. Az elmúlt négy évben azért felépítettem egy olyan életet, hogy ha nincs pénzem egy hónapig, nem kezdek el kuncsorogni valakinél. Segítenének elég sokan, de nem tennék ilyet. Amellett, hogy nagyon örültem neki, hozzátett az is, hogy a Reggeli előtt épp pangás volt. Szinkronizálni járok, de az zsebpénz uzsonnára. A fő érv a döntésem mellett az volt, hogy új kihívást láttam meg a feladatban, meg akartam tanulni ezt a szakmát. Élőben megy a műsor, van stressz, korán kell kelni, még csipás a szemed, jönnek-mennek a vendégek.

Pályatársaid miként véleményezték, hogy egy kereskedelmi csatorna arca lettél? 

Ha valakinek lealacsonyító, hogy egy színész műsorvezető is lesz, lelke rajta. Az első pár alkalommal olvastam ilyen kommenteket, de azért görcsbe rándult a gyomrom pár hozzászóláson. Gyorsan el is engedtem. Akik nekem számítanak, azoknak adok a véleményére: szerencsére, nekik tetszik, amit csinálok.

Mennyire érzed magad komfortosan a bulvár világában, hiszen egy nagyon más közegben nőttél fel?

Próbálok a fejemben szortírozni, és olyat nem felvenni, amit nem érdemes. Van egy határ, hogy az ember meddig vág jó arcot valamihez. Ez nálam még nem jött el, ugyanakkor dolgozom rajta. Jelenleg jó emberek vesznek körül, jó helyen is vagyok.

Mit érzel, te az SZFE-témában felszólalhatsz hitelesen?

Ha valaki nem nézi reggel hattól kilencig a Reggelit, fogalma nincs, ki vagyok. Nem sokan ismernek, az SZFE-re nem jártam, nem tudok ugyanúgy kiállni az egyetem mellett, mint azok, akik ismerik kívülről-belülről.

Kartonnyi vizeket nagyon szívesen viszek oda, ökölpacsizunk, mondom, hogy kitartást, csináljátok. Engem is érint, hogy a következő színészgeneráció honnan kerül ki, mert jó esetben dolgozni fogunk együtt.

Erős véleményem van dolgokról, de nem érzem létjogosultságát, hogy meg is osszam. Benedek Tibor halála késztetett arra, hogy írjak pár sort, mert az megrázott. Csöndben kiállok dolgok mellett, ha kell, kieresztem a hangom, és nem érdekel, ha valaki majd rossz szemmel néz rám e miatt. Úgysem lehet megfelelni mindenkinek.

Miért becsülöd alá a munkádat? Sokan nem nézik a Reggelit, mégis ismernek téged.

Próbálom lefelé nyomni magam. Bizonytalan vagyok. Hirtelen lettem műsorvezető, ami nem a tanult szakmám. Leginkább arra vágyom, hogy színészként bizonyítsak, és ez még nem történt meg, ebből fakad az alábecsülés. Magamnak se bizonyítottam, csak azt, hogy küzdő vagyok. Ha azt mondom, hogy Jennifer Lawrence-szel szeretnék együtt forgatni, addig küzdök, míg be nem kerülök, még ha meztelenre kell vetkőznöm a vásznon, akkor is. Ezt a mentalitást akarom továbbvinni.

Meddig? Amerikáig?

Egyszer szeretnék úgy beülni moziba, amiben benne vagyok – és mondjuk nem én vagyok a tizennégyes számú haldokló katona –, hogy van egy jó szerepem, és még a film is jó. Hogy rajtam kívül húszan vagy húszmillióan látják, nem számít. Egy jó felkészülést szeretnék, jó csapatot, hogy külföldi projektekben dolgozhassak itthonról.

Mindenféle nehézség ellenére, ami ebben az országban történik, szeretek itt lenni. Eddig még senki nem tudta elvenni a kedvem Magyarországtól. 

Forgatókönyv-fejlesztőként, producerként is szívesen dolgoznék. Dolgoztam külföldi szuperprodukcióban, legalja magyarban és a kettő között igen széles spektrumban. Azt látom, hogy itthon minden adott a jó filmhez: van ember, van technika, van helyszín, csak sok esetben az arrogancia, ami gátolja, hogy ez a dolog szépen haladjon előre.

Azt olvastam, órákat tudnál beszélni arról, hogy miért vagyunk itt a Földön. Vallási értelemben?

Még én sem tudom, hogy miben hiszek. Nem akarok ilyen pszichedelikus arc lenni, de néha ülök otthon, nézem az eget, és azt érzem: mi ez a fal, mi a tököm ez az asztal, mi ez, amiben vagyunk? Mi ez az egész szimuláció, amiben mozgunk? Ez másokat eléggé lehúz. Előszeretettel gondolkodok az elmúlásról, na nem azért, mert félek a haláltól, vagy mert meg akarom ölni magam. Azért, mert tabutéma. A vége valaminek, de valaminek az eleje is. Túlzásba tudok esni, egy házibuliban megölném a hangulatot ezekkel.

Tehát sokat filozofálsz.

Nem vagyok olyan, aki minden mondat mögött az értelmet keresi, de globális dolgokban szeretek elmerülni. Imádom az összeesküvés-elméleteket is.

Téged a legtöbbször azzal a jelzővel illetnek cikkekben, tévéműsorokban, hogy „a jóképű Miller Dávid”. Szerinted a szakmai sikereidhez hozzájárult az, hogy jóvágású srácnak tartanak?

Megint Ádámtól és Évától indulok: sokáig komoly önértékelési problémákkal küzdöttem. A testmagasságomból adódóan azt gondoltam, csak a dumám jó, ezzel kompenzálok, sokszor idegesítő vagyok. Ott voltak a hülye társadalmi nyomások is, hogy legyen kockás hasad, legyél magas, satöbbi, én ezeknek a hiányát kudarcként éltem meg. Reménykedem, hogy nem a külsőm miatt kapok szerepet, lehetőséget. Ha ez valóban sokat számított, akkor el kell gondolkodnom a színészi kvalitásaimon.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu