Tényleg beleharaptál a négyszeres nehézsúlyú világbajnok bokszoló, Evander Holyfield fülébe?

Néhány éve történt, hogy egy baráti társasággal Londonban voltunk egy szórakozóhelyen, ahol a parkett közepén táncoltunk. Jött Holyfield, aki elkezdett velem táncolni, megfogta a fenekem, satöbbi, viszont láttam, hogy egy hölggyel van. Incselkedtünk valamennyit, majd újra megmarkolta a fenekem, én meg odafordultam, aztán beleharaptam a fülébe. Ismerjük a sztoriját Tysonnal. Azt gondoltam, ott és akkor tökre belefér az ilyesmi. Ő nevetett is rajta, de a kábé hatvannyolc testőre nem, mert a felkiáltására odaszaladtak megnézni, hogy mi történt. Végül Holyfield lenyugtatta őket, és mind röhögtünk egy jót.

Menjünk vissza egy kicsit jobban az időben: tiniként komoly céljaid voltak a fitnesszel. Tényleg Kállai Ildikó fitneszvilágbajnok volt az edződ?

Ez már több mint húsz éve volt. Tinédzser éveim elején voltam, mielőtt kimentem Amerikába tanulni. Kállai Ildikó edzésein a hét napból haton ott voltam. Imádtam. Szerettem a fitneszt, de minden gyereknek vannak tervei, amelyek aztán nem úgy alakulnak, ahogy azt szeretnék. Balerina is akartam lenni például.

Jött egy sérülés?

Évekig küzdöttem lumbágóval, de aztán kinőttem. Tény, hogy a hátam nagyon sok mindent utált akkoriban azokból, amiket csináltam.

Ha sportkarriert választasz, akkor is megtaláltak volna a férfimagazinok?

Ezt nem tudom megmondani, arra sem tudok neked választ adni, hogy mi lett volna, ha tegnap jobbra és nem balra kanyarodok az utcán. Soha nem agyalok ezeken, nem látom értelmét. De nem hiszek a véletlenekben.

Egész korán kapcsolatba kerültél a Playboy újsággal. Hogy történt?

A nagybátyám pár évig Pamela Andersonnal járt, ezért voltak otthon ilyen magazinjaink. Elfértek a dohányzóasztalon, azok még igényes újságok voltak, amiket szívesen kihelyezett az otthonában bárki. Mikor azokat lapoztam, mindig rácsodálkoztam, milyen szépek a benne lévő nénik. Én is olyan akartam lenni. Remélem, ez sikerült is.

Egy mai Playboyban ugyanolyan szépek a nénik?

Sokat változott minden az újság körül: amióta meghalt Hefner, illetve korábban, amikor már nem vett részt aktívan a lap kialakításában, nagyon más lett az irány. Régen komoly követelmények voltak stílusban is, és megértem, hogy haladni kell a korral, a változó igényekkel, de én jobban kedveltem a régi Playboyt. A képeket, a beállításokat, a fotósok munkáját, azt a fajta művészi szerkesztést, amit egy-egy lapszámmal letettek az asztalra. Ebben persze az is benne van, hogy az a stílus, az a miliő valamelyest emlékeztet a gyerekkoromra, amikor először kezembe fogtam egy lapszámot.

A meztelenség mit jelent számodra? Önkifejezést? Szabadságot? 

Nekem a művészettel egyenlő, semmi mást nem látok benne.

Nekem soha nem az jött le, hogy ez szexi vagy erotikus, hanem hogy gyönyörű, amikor egy sejtelmesnek tűnő meztelen női testen megtörik a fény, és azt lefestik.

Tizenhét évesen kerültél ebbe a világba, rekordot tartasz a Playboynál mint legfiatalabb címlaplány – ez bőven szülhet irigységet. Volt bármilyen rivalizálás régen a címlaplányok, modellek között? 

Sosem éreztem. Azokban az időkben, amikor én a magazinok borítóján szerepeltem, számos címlaplánnyal szoros barátságot kötöttem. Nem tűnt fel, hogy lett volna rivalizálás köztünk, azt ugyanakkor el tudom képzelni, hogy mások ezt akarták belelátni.

Anyagilag megéri a Playboy-címlap?

Amikor én tárgyaltam ezekről a dolgokról, akkor úgy csináltam, hogy nekem megérje. Ez arról szól, ki hogyan tudja magát eladni. Én tudtam, hogy engem szeretnének, érdekesnek találnak, tisztában voltam azzal, mennyit érek, emiatt sem engedtem, hogy alkudjunk.

Ez nem hentesbolt: ha tetszik, tetszik, ha nem, nem.

Azért csináltam a magazinos fotózásokat, mert szerettem. A hírnév nem motivált. Ez amúgy a mai napig így van.

Fogyasztasz még papír alapú sajtóterméket?

Nem. Idejét se tudtom, mikor vettem magazint. Talán, amikor a nagymamámnak vittem keresztrejtvényt.

Milyen hatással van rád az Instagramon látott alternatív valóság?

Figyelj, nekem van egy egészséges önbizalmam, elégedett vagyok magammal. Az Instagram arról szól, hogy csak a szépet mutassuk, ezért van tele szép tájakkal, szép emberekkel. Megnézem, rácsodálkozok, továbbgörgetek. Mert tudom, hogy ez nem a valóság, hiszen előtte készült négyszáz kép, ami nem sikerült rendesen – ezért sem kell a kelleténél többet belegondolni ezekbe a dolgokba.

És amikor a tinilányok modell és/vagy influenszer címszavakkal definiálják magukat? Az miről árulkodik?

Ez sem foglalkoztat. Ahogy készültem az Álarcos énekesre, találkoztam sok bloggerrel, vloggerrel, influenszerrel, de azt se tudom, mi a különbség köztük – már ha egyáltalán van. Nekem van egy életem, egy gyerekem, akit igyekszem jó irányba terelni, lehetőleg a boldogság felé. Lehet, valakinek ezek a hashtagek épp úgy a boldogságot jelentik. Ha ő ennek örül, az jó, az én boldogságomból ez nem vesz el semmit. Mindenkinek az életét tiszteletben kell tartani. Fogjuk fel, hogy mindannyiunknak joga van úgy élni az életét, ahogy szeretné. Ez egy elvárható minimum, nem?

Elég sarkos véleményed van mindenről: akármilyen műsorban szerepelsz, ott általában tied a legmegosztóbb mondat. A közösségi médiában mégsem foglalsz állást szinte semmiben. Tudatos?

Nem. Nem vagyok túl aktív Instagramon, nem is érdekel. Sok dologban nem is szeretek állást foglalni, mert alapvetően rugalmas ember vagyok. Van egy véleményem mindenről, amit a férjemnek vagy a közeli barátaimnak elmondok, másoknak azért nem, mert simán lehet, nincs is igazam az adott dologban. Kéretlenül minek beszéljek? Ebben a szellemben is élek, engem nem bánt, ha valaki A-t vagy B-t gondol. Semmit nem tesz hozzá és nem is vesz el az életemből.

Vannak ügyek, amikről viszont azok is beszélnek, akik hozzád hasonlóan nem szoktak kéretlenül. Például Kaleta Gábor ügye vagy az SZFE körüli gondok a celebvilág egy részét is szóra bírták.

Nekem ezekről nem dolgom vagy feladatom beszélni. Aki akar, tegye meg, én nem fogok vitába szállni ilyen ügyekben – habár vitatkozni nagyon szeretek. Az tuti amúgy, hogy ha kimondasz valamit, lesz, aki egyetért veled, és lesz, aki nem. Engem nem zavar, ha valaki nem osztja a véleményemet, én is tiszteletben tartom másét.

De a napi híreket követed? Azt tudtad, hogy az Álarcos énekesben felbukkanó Eszenyi Enikő miért volt hónapokig közbeszéd tárgya?

Persze, én is olvasom a híreket. Nagyjából mindent követek.

Celebügyekben viszont tízévnyi lemaradásod van.

Mert tíz éve Prágában élek. Nem tudtam, hogy az elmúlt tíz évből kik azok a celebek, akik képernyőn vannak. Egy-két adásban talán vicces lehetne, hogy nem tudom, ki kicsoda, de hosszú távon kellemetlen lenne. Ha én csinálok valamit, azt nagyon csinálom. Felkészültem a celebekből, hírességekből, színészekből, énekesekből, mindenkiből, akit rejthet a maszk. Milyen lenne az, hogy ha említenek valakit a többiek, én meg azt sem tudom, kiről beszélnek? Alapvető elvárás, hogy felkészült legyek, úgy kell odamenni, hogy erősítsem a nyomozó csapatot.

Dancsó Péterre rá kellett keresned a Google-ben?

Még akkor, amikor az előző évadban én is versenyző voltam. Mivel nem éltem itthon, így nem tudtam, ki ő. Egy szimpatikus fiatal fiú, de én nem követem a youtubereket. Láttam, nagy követőtábora van, meg ahogy hallottam, sikeres is ezen a téren.

A koronavírusra sokszor keresel rá?

Sokat ingázom Prága és Pest között, és minden nap változnak az utazással kapcsolatos korlátozási szabályok, emiatt igen. Az a nehéz ebben, hogy sok koronavírustesztet kell végezni rajtam. Plusz időben kell odaérnem a forgatásra, nem lehet túl régi a teszt, és így tovább, szóval sok dologra kell figyelnem.

Számos kommentelő szerint csak a celebek kapják el a koronavírust.

Erre nehéz lenne bármit mondani. Felteszem, arról kevesebbet hallanak, hogy az utcájukban ki kapta el a vírust, és az talán nem is annyira izgalmas a számukra. Én magam nem olvasok kommenteket.

Tehát bármit írhatok az Instagram-fotóid alá, nem olvasod majd?

Ha csúnyán beszélsz, csúnyát írsz, akkor törlöm. Ha azt írják, béna voltam egy műsorban, akkor otthagyom, megvan a joga, hogy leírja. Megszólnak néha azért is, hogy sokat sikítok a tévében. Tudok róla én is. Csak ne trágárkodjanak a posztjaim alatt.

Nemrég arról posztoltál, hogy idén nem utaztok sehova. Mit vett még el tőled a koronavírus?

A kisfiamat nem látom annyit, amennyit szeretném. Ha nem lenne pandémiahelyzet, rövidebb időre jönnék Magyarországra, míg leforgatom az Álarcos énekest. Ez most nem lehetséges.

Hogy lehet a gyereknek megfelelően beszélni a körülöttünk zajló helyzetről?

Az én fiam most ötéves, nyilván nem érti pontosan, mi is a koronavírus. Persze, mondjuk neki, hogy léteznek baktériumok, vírusok. Nálunk amúgy is alapvetés a kézmosás és a higiéniai szabályok betartása. Ebben szigorú vagyok. El lehet neki magyarázni, alapvetően jól megérti az ezzel járó döntéseket. A maszkviselésről is beszéltünk: elmagyaráztuk neki, hogy miért kell felvennie, és azóta ezzel sincs probléma.

És arról hogy lehet beszélni neki, hogy anya ruha nélkül pózolt újságokban? Például, ha nagyobb lesz, és majd a gimiben mutogatják neki a srácok a magazinokat. Erre megvan már a tervetek?

Az újságok a mai napig elérhető közelségben, a fiókban vannak nálunk, tehát bármikor előveheti ezeket a kisfiam. Lapozott is már nem egyet. De nem érdekli. Látja néha, hogy a mami az újságokban van, vagy épp a tévében, de neki ez természetes. Nyilván nem látok a jövőbe, de a gyerekek olyanná válnak, ahogy a szülők nevelik őket. Ha zárkózottan nevelik, szemérmesnek, akkor olyanok lesznek. Nálunk ez nincs így. Mi otthon is együtt szoktunk például fürdeni, nincsenek tabutémák. Úgy vélem, ha tiniként előjön majd a suliban, hogy „hihihi, hahaha, az ő anyukája meztelen volt”, a fiam úgy lesz vele, hogy oké. Nem lesz nagy szám, mert már régóta tudja, hiszen nyitott szellemben neveljük.

A társadalmi nyomásnak mennyire engedtek? Ha a suliban már mindenki okostelefonnal jár majd, de ti még nem adnátok a gyerek kezébe, hogy döntötök?

Rugalmasnak kell lenni. Van egy elvünk, amit követni szeretnénk a férjemmel. Szabályok vannak, én elég szigorú anya vagyok. Mesét nézhet a tévében, de nincs telefonhasználat. Tablet is csak akkor, ha hosszú útra megyünk. Amennyire tudjuk, óvjuk. Egy ilyen szituban nem tehetjük meg, hogy ne kapjon ő is telefont. Nekem is voltak elképzeléseim a terhesség alatt az anyaságot illetően, amelyek két perc alatt borultak aztán. Igazodni kell minden helyzethez, szerintem ez csak így működhet jól.

Rutinos médiaszereplő vagy, bő tíz éve volt egy reality műsorod is, a Senorita Szöszi, amelyben Kolumbiába utaztál dél-amerikai szappanopera-színész szerelmedhez. Milyen helyen van a tévés önéletrajzodban? Ennyi év távlatából hogy emlékszel vissza rá? 

Jó szívvel. Nem volt könnyű helyzet, mert a realityk világa eléggé más műfaj, akkoriban nem is tudtam, mi az. Hét napból hét forgatással telt Kolumbiában, baromi nehéz volt. Nem is élveztem igazán. Ma már bulinak tűnik, sokszor eszembe is jut, például, ha összefutok akkori stábtagokkal, órákig tudunk ezen sztorizgatni. De kemény munka volt.

Melyik műsorformátumban érzed magad a legjobban? Reality, talkshow vagy egy szórakoztató műsor?

A reality nem igazán az én műfajom. Szerettem a Bochkort, most az Álarcos énekest.

Én akkor érzem magam a legjobban, ha spontán tudok lenni. Jobban reagálok ilyenkor, mint egy megrendezett műsorban. Van humorom, van öniróniám, ezek segítenek benne.

Ezt hallva biztos nem hezitáltál, mikor az RTL Klub megkeresett, hogy legyél az új nyomozó.

Imádtam akkor is a műsort, amikor Alienként versenyeztem benne. De sajnos rögtön lelepleztek.

Voltak nyomok, melyek alapján találgatni lehetett az új nyomozóról. Az egyik ilyen az volt, hogy magas az IQ-d. Ez hogy derült ki? 

A középiskolában csináltattak velünk egy tesztet. Olyan suliba mentem akkor, ahová általános IQ-tesztre volt szükség a felvételihez. Oda csak úgy vettek fel, ha átlag feletti az intelligenciaszinted. Egy pszichológus végezte el rajtunk, elég jó lett az eredménye.

Volt valaha példaképed?

Nem. Soha. Én rajongani sem tudok semmiért. Életemben kettő darab koncerten voltam: egy barátom elrángatott egy Eros Ramazzotti-koncertre, a másik meg a férjem volt, aki Bruce Springsteen rajongója. Az összes koncertjén ott van, de én azt hittem, ott halok meg. A férjemmel csak el kell mennem legalább életemben egyszer, ha már ennyire kedveli, mondtam magamnak. Jó feleség akartam lenni, de alig bírtam ki.

És celebnek milyen vagy szerinted?

Én ezt nem határozhatom meg. Tizenhat éves korom óta itt-ott jelen vagyok a médiában. Van, aki szeret, van, aki nem, és ez így van jól. Exhibicionista vagyok. Elvállalom, amit nagyon szeretnék, de olyan műsorba nem megyek, ami nem kelti fel az érdeklődésemet. Nem vagyok rászorulva, hogy a csapból is én folyjak.

Sok megkeresés érkezik hozzád kereskedelmi csatornáktól?

Amilyen műsorokat láttál az elmúlt években a két csatornán, az összesbe hívtak. Tízből kilencet elutasítok, tulajdonképpen majdnem mindet.

Mert nem akarod elkoptatni a neved?

Dehogyis, egyszerűen csak vagy kedvem, vagy időm nincs ezekhez. Én elsősorban anya vagyok: a kisfiam jár gimnasztikára, dzsúdóra, baseballra, úszni, teniszezni is szeretne, én pedig hozom-viszem, szurkolok neki, ott állok mellette. Nem szeretnék hosszú heteken át távol lenni a gyerekemtől egy műsor miatt, rosszul érezném magam.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu