Szórakozás

Molnár Nini szembenézett a félelmével és ráállt a mérlegre

A Feleségek luxuskivitelben új szereplője már előre mentegetőzött.

A Feleségek luxuskivitelben új epizódjában Csősz Boglárka arra kérte a többieket, hogy álljanak mérlegre, de nem sokan voltak hajlandóak erre. Először Vasvári Vivien vállalta be, aki az 52 kilójára azt mondta, hogy sose volt még ennyi, majd az új szereplő, Molnár Nini vállalkozott a kihívásra. Habár a táskatervező már előre szabadkozott és nem is örült, amikor kiderült, hogy 61 kiló a súlya.

Én se igazán örültem, hogy rá kellett állni a mérlegre, mert most én is pár kilóval több vagyok a versenysúlyomhoz képest, de szerintem mindenkinek fontos, hogy szembenézzen a félelmeivel meg a konfliktusaival is

– mondta a mérlegelés után Molnár Nini.

Csősz Boglárka pedig elmondta, hogy szerinte baj van azzal, aki fél attól, hogy megmérje magát.

Nagyon ledöbbentem, amikor megláttam, hogy ennyire ellenkeznek a méregetés ellen, hiszen teljesen normális, ha valaki szeretne fejlődni. Ha valaki nem mer a mérlegre ráállni és azt a mérőszalagot a dereka köré csavarni, annak szerintem nincs pozitív testkép tudata.

A videóért katt IDE.

Csősz Boglárka filter és retus nélkül mutatta meg magát
Olyan, mintha egy retrófotót nézegetnénk.

Kiemelt kép: Viasat3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik