Szórakozás

Párhuzamos dimenzió: egy szív alakú táska miatt balhéznak a luxusfeleségek 

Tegnap este indult el a Feleségek luxuskivitelben harmadik évada és persze nem is ez a műsor lenne, ha már az első részben nem estek volna egymásnak a szereplők. Az új évadban két új luxusfeleséget ismerhetünk meg, akikre inkább igaz a luxus szó, mint a feleség és akik között máris egy több éves viszály folytatódik, ami alapján fel lehet vázolni, hogy valószínűleg erre a drámára fog építkezni a műsor a következő részekben. A szereplők idézetein keresztül mutatjuk be az évadnyitót.

Édesem, ha nekem azt mondod, hogy nyissam ki, én kinyitom. Teszem is széjjel, ahogy kell, te is tegyed szépen.

Mondja ezt Polgár Tünde férjének, miközben egy Louis Vuitton-bőröndöt próbál kinyitni, amibe azért pakol, mert Csősz Boglárka elhívta a társaságot egy méregtelenítő hétvégére, ahol szigorú diéta szerint étkeznek majd. Spoiler: ebből lesznek is bajok, a lányoknak nem nagyon fűlik a foguk a diétázáshoz. Polgár ezt a kissé kellemetlen mondatot azzal magyarázta, hogy férjével szeretnek szexuális töltetű poénokkal csipkelődni egymáson, de szerinte ez minden jó házasságban benne van.

via GIPHY

Úgy fáj a fejem tőled Catherine, hogy megőrülök. Allergiám van.

Ezt Yvonne Dederick mondja fejenállás közben lányának, Catherine-nek, amiért rengeteg telefont kapott az ismerőseitől, mert lánya posztolt magáról egy képet, amin teljes egészben látszik a melle, ugyanis kipróbálta a meztelen jógát. Közben arról beszélgetnek, hogy vajon a női mell az szexuális tárgynak minősül-e avagy sem.

via GIPHY

Nekem fontos, hogy olyan párt találjak, akivel le tudom élni az életem és nem válok el tőle egy év után.

Molnár Nini most szerepel először a műsorban és egy luxustárskeresőn próbál férfit vadászni magának, de ahogy a vágóképből kiderül, szinte mindenkit ismer a felhozatalból, plusz nincs kedve válaszolni senkinek, ezért hamar meg is unja az alkalmazást.

via GIPHY

 

Kozmopolita életet élek, spontán vagyok, szóval, ha esetleg meghívnak Gerard Butler szülinapjára, akkor kiugrom Costa Ricára.

Megint csak Molnár Nini száját hagyja el ez a mondat a bemutatkozásánál. Egyébként táskatervező, de nincsen férje, csak egy gazdag apja és egy vállalkozása, amit saját maga épített fel. Az első epizód csúcspontja a divatbemutatója, aminek az egyik modellje Csősz Boglárka lesz, aki bikiniben lavíroz végig a kifutón, hogy megmutassa lányoknak, ő több mint tíz évig a modellkedésből kereste a pénzét.

Most mire készüljünk? Mondjátok!

Vasvári Vivien kérdezi Nagy Noémitől, hogy készülhet-e a balhéra, akit szintén ebben az évadban szerződtettek a műsorhoz. Vitája Molnárral több mint egy éve tart, mivel Nagy is ruhatervező és volt egy kollekciója, amiben szív alakú táskák voltak. A bemutatóra is ebben érkezett (Köllő Babett elhívta, mert ugye imádja a drámát) mire Vasvári azt hitte, ez Molnár Nini tervezése, merthogy ő is előrukkolt ezzel az ötlettel egy későbbi kollekciójában.

Azóta Nagy Noémi haragszik rá, mert szerinte lekoppintotta. Igen, erre fogják felépíteni a fő konfliktust, egy szív alakú táskára. A sérelmét úgy hinti el Köllőnek, hogy megmutatja neki a legújabb tervezésű táskáját, amiről azt mondja, hogy azért nem akarja nagyon mutogatni még, mert Molnár úgyis leutánozza. Érdemes megnézni, hogy mindezt mennyire körülményesen csinálja, felhúz egy hófehér kesztyűt, mintha egy több millió forintos Birkin táskát mutogatna Köllőnek.

via GIPHY

Miért köszönjek egy olyan nőnek, aki bemegy a családi éttermembe és ott csinálja a fesztivált?

Ismét Molnár Nini. A divatbemutató végén, amikor mindenki nekilát a koktéloknak, végre találkozik képernyőn a két ellenség és ahogy reméltük, azonnal egymás torkának esnek. Molnár persze meglepődik, hogy mit keres ott Nagy Noémi, aki szerinte zaklatja őt és mindezt azzal magyarázza, hogy egyszer lefotóztatta magát a családja tulajdonában lévő étteremben. Azt is hozzávágja, hogy ő nem fog neki köszönni, pontosan emiatt, majd pár perccel később azt mondja, hogy ha nagyon szeretné, a jövőben hajlandó lesz elejteni egy felé egy köszit. Az epizódból kiderül, hogy egyébként ő mindenhova testőrrel közlekedik, ezen mindenki meg is lepődött, Polgár Tünde annyira, hogy ezt mondta:

Ebben az országban ki jár testőrrel, könyörgöm? Vagy a szüzességét védi?

Igen, a feleségek úgy jöttek rá, hogy Molnárnak van testőre, akit Janinak hívnak, hogy Vasvári megkérdezte Janitól, hogy amúgy ő kicsoda, mert ott állt éppen mellette a koktélpultnál. A vita odáig fajul, hogy Nagy Noémi ezzel a mondattal narrálta az egészet:

Egyébként hatalmas péklapát kezei vannak és én félnék, hogy megsuhint vele.

Amit azonban egyik szív alakú táskatervező sem tudott, hogy Csősz mindkettőjüket meghívta a méregtelenítős hétvégére, ahová a divatbemutató után közvetlenül indultak is.

Azt nem tudjuk, hogy ez a nagyszerű jelenet kinek az ötlete volt, de az autóban megbeszélik a lányok, hogy át akarnak öltözni, mert kényelmetlen a ruhájuk, ezért megállnak egy nyilvános mosdónál, ahová bemennek, de nem visznek be váltóruhát, és amikor más ruhában lépnek ki az ajtón, az előző szerelésük sincs a kezükben.

via GIPHY

Van egy jelenet, amiben Polgár Tünde a napszemüvegét kereste vezetés közben a hátsó ülésen, miközben a kormányt oldalra rántja. Vasvári nevetni kezdett, de bevallotta, hogy azért nem szívesen halt volna meg. Polgár pedig nyugodt hangon magyarázni kezdi, hogy néha nehezen megy neki a multitasking.

Azért várunk, mert nem tudja kifizetni?

Az epizód végén, amikor majdnem mindenki megérkezett a villába, ahol eltöltik majd a csajos hévégét, egyszer csak megjelent egy helikopter, amiben, mint kiderült, Molnár Nini volt. A többieknek nem volt kedvük megvárni az antréját, ezért elindultak be az épületbe, Polgár ekkor elsütötte azt a poént, hogy biztos nincs pénze rá, hogy kifizesse a pilótát, azért álldogáltak ott egy ideig.

A teljes adás itt nézhető meg.

Kiemelt kép: Viasat3/Feleségek luxuskivitelben

Ajánlott videó

Olvasói sztorik