Szórakozás

Cinthya Dictator közösségi oldalán vallott szerelmet

Még ha nem is ez volt az elsődleges célja.

Cinthya Dictator a koronavírus-járvány okozta karanténhelyzetről szerette volna elmondani a meglátásait, de a hosszú posztba becsúszott egy vallomás is.

Az elkövetkezendő időszak a családokat és párkapcsolatokat is próbára teszi megannyi más területtel együtt. Abban az extrém helyzetben találjuk magunkat, hogy nem mehetünk ki a lakásból és nem tudjuk, hogy ez mikor fog változni… Társas lények vagyunk, szinte mindnyájan vágyjuk, hogy megtaláljuk a párunkat, aki mindenen keresztül kitart mellettünk. Illetve vannak, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy már megtalálták. (Én is) Viszont akkor azt észre is kell venni, és összehangolni a létezésünket egy térbe szorulva 0-24

– kezdte Cinthya Dictator, aki határozottan sokkal kiegyensúlyozottabb Molnár Tamás mellett, mint korábban.

Ez nem könnyű feladat hiszen azon kívül, hogy különböző személyiséget hordozunk, autonóm lényként egészen máshogy lettünk szocializálva. Szülők, barátok, lokáció álltál. Nagyon sok figyelemre és önmagunk tettenérésére, empátiára van ahhoz szükség, hogy ebben a nehéz helyzetben is összetartsunk! Én végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy megtaláltalak @tamasmolnar. Minden egyes nap igyekszem jobb párrá válni! Úgy tekintek erre a karanténra, mint egy közös utazásra. Én nektek is ezt szeretném javasolni! Becsüljük meg, az ajándékot, hogy mi már megtaláltuk a szövetségesünket!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CINTHYA DICTATOR © (@cinthyadictator) által megosztott bejegyzés, Márc 29., 2020, időpont: 12:40 (PDT időzóna szerint)


Kiemelt kép: Instagram/@cinthyadictator

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik