Szórakozás

Vin Diesel szerint ez az egyetemes filmtörténelem legjobb jelenete

A kijelentés csak azért állhatja meg a helyét, mert a Pumpedék című reality egy sorozat volt.

Vin Diesel a New Musical Express magazinnak adott interjút a napokban, ahol kitért a Halálos iramban hetedik epizódjára is, amelyet eléggé beárnyékolt Paul Walker tragikus halála. Mint ismeretes, Walker a forgatás közben autóbalesetet szenvedett, amit nem élt túl, így a film egy részében CGI-effektek és a testvére segítségével jelenítették meg a vásznon. Ahogy Diesel elmondta, soha nem tett volna olyasmit, hogy a sztorit ennek rendelik alá, és ráhúzzák valahogy Walker halálára az egészet, inkább egy érzelmes búcsút szerettek volna venni tőle a film legvégén.

Épp ezért a legutolsó jelenetében is a CGI-Walkert láthatjuk, erről is bővebben beszélt:

Ez valószínűleg a filmtörténelem legjobb jelenete. Nemcsak az én karrieremet illetően, hanem úgy egészében. A férfiak is megkönnyezték, azt gondolom, talán az első olyan film volt, ahol a férfiak együttesen könnyeket tudtak hullajtani világszerte

– mesélte.

Erről van szó:

Itt pedig az interjú:

Kiemelt kép: YouTube.com/Movieclips

Ajánlott videó

Olvasói sztorik