Szórakozás koronavírus

Sorra mondják le a koncerteket a koronavírus miatt, de a zenészek kitaláltak valamit

Bevételük továbbra sem lesz, de a közönséget kárpótolják.

A kormányrendelet értelmében korlátozzák a tömegrendezvényeket, amit az előadók azonnal megéreztek, hiszen rengeteg koncertet fújtak le a koronavírus miatt. Tóth Vera már szerdán elmondta, hogy jelentős anyagi kárral számolnak és Liptai Claudia szerint is nehéz helyzetbe kerülnek a művészek, mindezek ellenére sokan úgy döntöttek, hogy nem állnak le a munkával.

Tolvai Reni és csapata az Instagramon fogják szórakoztatni a rajongókat.

Sajnos nekünk is nagyon sok koncertünket lemondták, így úgy döntöttem, hogy Instagramon zenélünk nektek a zenekarommal ma este 18:00 órától. Vigyázzatok magatokra

– írta csütörtök délután az énekesnő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

TOLVAI RENI (@tolvaireni) által megosztott bejegyzés, Márc 12., 2020, időpont: 6:54 (PDT időzóna szerint)

Majkáék nyárindító koncertsorozatát egyelőre nem mondták vissza, de ők is készülnek.

Bízom benne, hogy a helyzet rövid időn belül megnyugtatóan rendeződik, nagyon készülünk már a nyári turnéra. Arra gondoltunk a zenekarral, hogy az egyik próbáról élő közvetítést adunk, legyen egy rendkívüli kis buli az otthonodban is. Részletek hamarosan!!

– üzente követőinek Majka, akinek kommentelői között megjelent Tóth Vera is:

Mi is csinálunk ilyet:-)))

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés, Márc 11., 2020, időpont: 1:53 (PDT időzóna szerint)


Fluor Tomiék pedig annak ellenére is végigcsinálják a próbákat, hogy a március 15-i Pilvaker már biztosan nem áll össze.

A próbákat azért még befejezzük a Pilvaker családdal, mert szeretjük egymást és ezt az egészet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés, Márc 12., 2020, időpont: 5:52 (PDT időzóna szerint)


Kiemelt kép: Instagram/@majesz187

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik