Szórakozás

Elárasztják a mozikat a pankrátorok

Dwayne Johnson, John Cena és Dave Bautista is a ringben kezdték pályafutásukat, ezután csináltak maguknak sikeres filmes karriert. Hollywood annyira szereti őket, hogy idén halomszámra mutatják be majd a mozik a pankrátorok különböző filmjeit. Elmondjuk, hogy kerültek bele a hollywoodi gépezetbe.

Bár a pankráció még most is elképesztően népszerű az Egyesült Államokban, az elmúlt három évben csökkent a tévés nézettsége: a Wrestling Inc. cikke szerint 2017-ben 132 millió, egy évvel később 122, tavaly pedig már csak 112 millió ember figyelte adott évben a meccseket. Ugyanakkor a műfaj az elmúlt évtizedekben több akkora sztárt is kitermelt, akikkel mostanában nem meccsekre, hanem mozifilmekre szóló jegyeket adnak el.

Megnéztük, kik azok a színészek, akiket a pankrációnak köszönhetünk, hogyan és mikor kerültek Hollywood közelébe, és miben láthatjuk őket idén.

Egymás ellen meccsel Hogan és a Szikla még 2002-ben. Fotó: George Pimentel/WireImage

Kialakul a Hulkamania

Ugyan nem Hulk Hogan volt a legelső pankrátor, aki feltűnt egy mozifilmben, de a körülötte kialakult sztárkultusz miatt castingolták a Rocky-sorozat 1982-es harmadik részébe. Hogan 1977-ben kezdett pankrátorkodni, ő lett a tipikus amerikai hős, miután ezeknek a meccseknek általában kétfajta szereplője van: a jó és a rossz. A Terry Gene Bollea néven anyakönyvezett sportoló többszörös bajnok lett a ringben, 1999-ben Jay Leno műsorában jelentette be, hogy hivatalosan is visszavonul a pankrátorkodástól, csakhogy ez nem jött össze, egészen 2006-ig kellett várni, hogy utolsó profi meccsét letudja. Később a legnagyobb pankrációszervezet, a WWE kitagadta legendái közül, mert rasszista botrányba keveredett. Aztán persze visszafogadták, konferanszié feladatokat is kapott, és hakniszerűen a mai napig fel-feltűnik itt-ott a ringben.

Hollywoodban először Sylvester Stallone ismerte fel, hogy Hoganben megvan az, ami a ringen túl is sikerre vihetné: szerepet adott neki a Rocky III-ban, ahol egy pankrátort alakíthatott. Ezt közel húsz mozi- és tévéfilm követte, továbbá saját sorozatot is kapott Villám Spencer, a karibi őrangyal címmel. Emellett szerepelt a Baywatchban, a Walker, a texasi kopóban és A szupercsapatban is. Számos videojátékhoz adta az arcát és a hangját is, mostanság pedig többnyire a pankrátor mivolta miatt bukkan fel a tévében: legutóbb A Goldberg család című szitkomban kapott egy epizódot. Az egészsége – sok más expankrátorhoz hasonlóan – picit megromlott, a hátával különösen sok baja volt. De egyébként továbbra is aktívan kondizik, hogy megjelenésével is azt sugallja, ő még mindig az az ember, aki miatt létrejött a Hulkamania – így nevezték a Hogan-rajongást a nyolcvanas években.

Pár éve azért került a lapok címoldalára, mert kiszivárogtattak róla egy szexvideót, amiért Hogan perelt, így 115 millió dollárt kasszírozott be.

A Szikla, aki süt

A WWE aranykoraként a mai napig a kilencvenes évek második felére eső úgynevezett Attitude Era-t  szokás emlegetni, ennek a korszaknak volt meghatározó szereplője Dwayne Johnson, aki már akkoriban tanúbizonyságot arról, hogy igazi sztáralkat, és azóta is a sportszórakoztatás „legelektrizálóbb” alakjaként emlegetik a cég rendezvényein. Már nagyapja, Peter Maivia is pankrátor volt, ahogy apja, Rocky Johnson is: utóbbi lett az első színes bőrű bajnoka a sportágnak. A Szikla – több más pankrátorhoz hasonlóan – amerikai focistának készült, kollégista évei alatt tehetségesnek számított, emiatt igazolta le a kanadai Calgary Stampeders. A sok sérülés viszont hamar eltántorította a pályától, emiatt fordult a családi hagyomány, a pankráció felé. Az expankrátor Patrick Patterson fedezte fel őt, és kezdetben Rocky Maivia néven lépett a ringbe (így tisztelegve apja és nagyapja előtt), ám 1997-ben váltott, ekkor lett belőle Szikla.

2000-ben. Fotó: Getty Images / Stringer

Őrült tempóban nőtt a népszerűsége, a ringben pedig jöttek sorra jöttek a világbajnoki címek. Hoganhez hasonlóan igazi reklámarc lett, imádta a közönség. Szállóigévé vált mondata: „If you smell what The Rock is cooking!”, azaz „Érzed már, mit sütött ki a Szikla?”

Johnsonra Hollywood is felfigyelt: kezdetben csak kisebb szerepet kapott az Azok a 70-es évek show-ban, majd a A hálózat csapdájában filmben és a Star Trek: Voyager című sorozatban is felbukkant. Az első moziszerepét Stephen Sommers rendezőnek köszönheti, ő csinálta A múmiát, aminek második részére, A múmia visszatérre már a Sziklát is megtalálta, és főgonoszt csinált belőle.

A Skorpiókirály című filmben főszerepet játszott, emiatt bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe: 5,5 millió dollárt (mai árfolyamon számolva 1,7 milliárd forintot) kért az alakításáért, ezt megkapta, így a legjobban fizetett elsőfilmes főszereplővé vált. 2004-ben otthagyta a pankrációt, hogy felfelé ívelő filmes karrierjére tudjon fókuszálni. Több ízben is visszatért azóta a ringbe, töretlen népszerűséggel. Nem véletlenül, negyven filmben szerepelt eddig, ezekből több komoly kasszasiker lett, és akkor a sorozatokról, rövidfilmekről még nem esett szó.

A Szikla tizenöt év alatt a világ legnépszerűbb színészéve nőtte ki magát,

már ha fokmérő (és miért ne lenne) az Instagram-toplista, ahol 164 milliós követőszámmal harmadik legkövetettebb figura a futballista Cristiano Ronaldo és az énekesnő Selena Gomez után. Emiatt kacérkodik az amerikai elnöki székkel is, ahová akár be is ülhetne, ha feladná jelenleg (anyagilag) páratlan színészi karrierjét. Keményen be van táblázva a következő évekre, jellemzően A-listás filmekre, miután kinőtte a B-kategóriás akciózást.

Filmek, amikben láthatjuk a jövőben: Dzsungeltúra | Red Notice | Black Adam | Young Rock (sorozat) | The King | San Andreas 2 | Doc Savege | Big Trouble in Little China

John Cena is felbátorodott

A Szikla utolsó nagy párharcát a 2013-as Wrestlemanián John Cenával vívta, aki szintén mind gyakrabban tűnik fel a mozivásznon. Cena 1999-ben kezdte a pankrációt, 2001-ben már profi szerződést írt alá a WWE-vel, azóta pedig a sportág egyik legismertebb alakjává. Közel húsz éves karrierje során 16 világbajnoki címet zsebelt be (egyetlen lépésre van attól, hogy megdöntse az abszolút csúcstartó Ric Flair rekordját), háromszor is az év pankrátorának választották.

2009-ben épp Randy Ortonnal, egyik legfőbb riválisával mérkőzött meg. Fotó: Ethan Miller/Getty Images

Hosszú évekig ő volt a WWE zászlóshajója, folyamatosan nyert, egy idő után joggal érezhette a közönség, hogy a csapból is John Cena folyik, így hiába játszott szerepe szerint mindig is jófiút, a nézők egy része pfújolni kezdte. Az utóbbi években jellemző jelenet volt, amikor feltűnt az arénában, hogy a két részre szakadt közönség táborai „let’s go Cena”, illetve „Cena sucks” rigmusokkal feleseltek egymással. Karaktere kezdetben egy hiphopimádó figura volt, bevonuló zenéjét maga szerezte és énekelte fel, videoklip is készült belőle. Később lemezt is kiadott, ami a Billboard 200-as listáján egészen a tizenötödik helyik jutott.

Filmes karrierjének beindításában a filmstúdióval is rendelkező WWE is besegített, a 20th Century Foxszal közösen finanszírozva A tengerészgyalogos című mozit, ezzel meghozva a sikert Cenának a színészi pályán. Cena innentől kezdve már katonai mintás ruhákat is viselt a ringben, dögcédulát hordott a nyakában. Anyagilag nem volt bukás az első filmje, így a WWE Studios megengedhetett magának egy újabbat: ez lett a 12 menet című akciófilm. Ezen kívül még egy WWE által koordinált film született, a Legendary, de azt a mozik nem nagyon akarták vetíteni, meg is bukott. Eddig 20 mozi- és tévéfilm van a háta mögött, meg jó pár sorozat is. A mozik jelenleg a Ne játssz a tűzzel című családi vígjátékát adják, ami a legtöbb Cena-filmhez hasonlóan sem kritikailag, sem nézői visszajelzésekben nem lett túl sikeres. A Sziklával ellentétben ő tipikusan a B-kategóriás akció- vagy vígjátékfilmek központi alakja. Ajövőben ezekben látjuk majd: Halálos iramban 9 | Project X-Traction | The Suicide Squad | Vacation Friends | The Janson Directive 

A galaxis pankrátora

Ne hasonlítson engem senki a Sziklához vagy Cenához. Mindenki ezt teszi, utálom. Ezek a srácok pankrátorok voltak, majd mozisztárok lettek. Én más vagyok. Én pankrátor voltam. Most színész vagyok. A Szikla persze már akkor filmsztár volt, mikor még nem is volt az. Van benne valami különleges, ezt nem akarom elvenni tőle. De hogy jó színész lenne? A nagy faszt

– jelentette ki Dave Bautista expankrátor pont egy évvel ezelőtt. Pedig hasonló utat járt be az említett színész-pankrátorokhoz. 1969-ban született, mielőtt beállt volna pankrátornak, eléggé zűrös élete volt. Kidobóként dolgozott, de annyira megvert két részeget, hogy próbaidőt kapott, aztán meg elment vízimentőnek. Szeretett volna pankrátor lenni, de eltanácsolták, mondván, soha nem lesz belőle igazi sztár. Miután azonban Afa Anoaʻi korábbi profi pankrátor foglalkozott vele, mégis szerződést kapott a WWE-nél.

A ringben Batista néven szerepelt, illetve megkapta az Állat becenevet, rövid időn belül a pedig a szakma csillagává vált, jó néhány címet besöpört ő is.

2010-ben hagyta ott a WWE-t, útnak indult az MMA, azaz a kevert harcművészetek ligájába, ahol egy meccset tolt le, aztán inkább a színészettel próbálkozott meg.

Először a Smallville sorozatban tűnt fel, és viszonylag hamar kapott egy főszerepet a House of the Rising Sun című filmben. Ez persze egy kis költségvetésű B-film volt, de egy-két mellékszerep után megtalálta őt James Gunn rendező A galaxis őrzői című Marvel-film egyik főszerepére. Ő lett Drax, egy szökött fegyenc, aki többek között Chris Pratt-tel az oldalán menti meg a galaxist  Ezt egy másik kasszasiker, Sam Mendes James Bond-filmje, a 007 Spectre: A Fantom visszatér követte, majd A Galaxis őrzői folytatása, egy-két Bosszúállók-film és a nálunk is eléggé jó visszhangot kapó Übergáz. Közben pedig kétszer is visszatért még a ringbe egy-egy rövidebb időszakra, 2013-2014-ben, illetve 2018-2019-ben.

„Jó szerepeket akarok. Engem nem érdekel a Halálos iramban vagy az Űrdongó. Nem akarok ilyesmiket. A Dűnében akarok játszani, Denis Villeneuve-vel akarok dolgozni. Sam Mendes kezei alatt, Jodie Fosterrel. Oscar-díjasokkal. Büszke vagyok arra, hogy karakterszínész vagyok. Kell az ezzel járó tisztelet, megbecsültség és fejlődési lehetőség” – ecsetelte az említett interjúban. Minden lehetősége megvan: eddig 24 filmben kapott szerepet, és mellette sorozatokba is megtalálták.

A jövőben ezekben láthatjuk majd: Kémecském | Dűne | Army of the Dead | A galaxis őrzői 3. | The Killer’s Game | Groove Tails

A bizalom körén kívül

Jó pár évvel ezelőtt két másik pankrátor, Nathan Jones és Steve Austin is ígéretes B-filmes sztároknak tűntek. Előbbi erőemelőként kezdte pályafutását, aztán lett pankrátor. Utóbbi ipart 1997-től 2005-ig nyomta, eközben és ezután is megjelent hollywoodi produkciókban: tipikus mellékszereplő volt, akire általában testalkatához mérten osztották a szerepeket. Volt Jackie Chan ellensége az Jackie Chan: Első csapásban, szerepelt a Trójában, a Mad Max: A harag útjában, sőt a Halálos iramban: Hobbs és Shaw-ban is feltűnt, aminek Dwayne Johnson volt a főszereplője. Egy animációs filmben lesz szinkronhang a jövőben, valamint egy tévéfilmben.

Austin már nagyobb név mindkét szakmában, a pankrációban legalábbis mindenképp, ott olyan élő legendának számít, akárcsak Hogan vagy a Szikla. A filmekben általában rossz arcú negatív szereplőket személyesít meg, 2005-ben Adam Sandler Csontdarálójában szerepelt, majd A halálraítéltben kapott főszerepet Nathan Jonesszal és a brit focista-filmsztár Vinnie Jonesszal. 2010-ben Stallone meghívta a The Expendables – A feláldozhatókba, ahol bizonyos értelemben előtérbe került Schwarzeneggerék mellett.

Azóta viszont teljesen megfeledkeztek róla Hollywoodban.

2007-ben Donald Trump mellett. Fotó: Leon Halip/WireImage

Kiemelt kép: Chris Ryan/Corbis via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik