Szórakozás

Hilaria Baldwin minden héten terápiára jár a két vetélése miatt

Próbálkoznak az ötödik gyerekkel.

Mint arról előző évben már többször is írtunk, nem volt könnyű a 2019-es év Alec és Hilaria Baldwinnak, akik nagyon szerettek volna egy ötödik gyereket, de valahogy nem akar összejönni a dolog.

Időrendben nézve:

  • tavaly áprilisban elvetélt ötödik terhessége során,
  • majd novemberben ismét megtörtént ugyanez,
  • ám a pár úgy fogalmazott karácsony tájékán, hogy továbbra is próbálkozni fognak a gyerekvállalással.

Most Instagram-oldalán lehetett kérdezgetni őt sztorikban, mikor valaki afelől érdeklődött, mennyire jutott már túl a nehézségeken. Mint kiderült, továbbra is terápiára jár.

Rendszeresen járok minden héten. Semmit nem veszítünk azzal, ha elmegyünk beszélgetni valakivel. A kezdetektől mondtam: nem voltam jól, de tudtam, hogy szeretnék meggyógyulni. Keményen meg kellett küzdenem azért, hogy rendbe jöjjek

– válaszolta.

Baldwinéknak egyébként már négy közös gyerekük van. A hatéves Carmen Gabriela, a négyéves Rafael Thomas, a hároméves Leonardo Ángel Charles és az egyéves Romeo Alejandro David.

Kiemelt kép: Instagram.com/hilariabaldwin

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.