16 éves vagyok és szerelmes lettem egy 20 év feletti fiúba. Közel lakunk egymáshoz, szinte mindig látom, de még sosem beszéltünk hosszasan, a nevét sem tudom. De amikor látom… beleremegek. Nem tudom, mi tévő legyek, hisz mégis csak nagy a korkülönbség és félek attól, hogy visszautasítana. Nem tudom, hogy van-e párja vagy sem! Hogyan tovább? Talán sikerül kivernem ezt a fejemből! Vagy tényleg erős érzelmek kötnek hozzá? Nem tudok döntést hozni.
Az olvasói levelet Cecíliától kaptuk, akinek álnevet adtunk, hogy senki ne ismerje meg, ki is ő. A kamaszkori szerelemnek van olyan fajtája, hogy ismeretlen fiúba/lányba zúgunk bele, ennek a szerelemnek is van helye az életünkben és nem lehetetlen ebből akár egy kölcsönös szerelmi kapcsolatot is kreálni.
Mit lehet tenni?
A reménytelen szerelem csodálatos dolog, van helye az életünkben, és bár kamaszkorban és fiatal felnőttkorban áldás, a későbbi életkorokban inkább átok, ha beköszönt az életünkbe. A plátói szerelem legfontosabb tulajdonsága, hogy távol van tőlünk az imádott ember, nem kell attól félni, hogy csalódást okoz. Lehet róla bármit fantáziálni, ábrándozni, lehet utána sóvárogni. Ez azért jó, mert nem fog az illető olyasmit cselekedni, amivel megbántana, amivel a rózsaszín ködöt tönkretenné, tehát bátran lehet idealizálni továbbra is. Azonban a vágy lehet annyira erős, hogy áttöri ezt a gátat, és mégis több lesz belőle, mint ábránd. Nem lehetetlen, hiszen sok szép szerelmi kapcsolat kezdődik így a kamaszkorban. Olvasónk azt kifogásolja, hogy nagy a korkülönbség köztük, ő gimnazista, a fiú pedig már egyetemista korú, ha jól tippelem. Ez nem jelenti azt, hogy olyan hatalmas lenne a korkülönbség, és hogy ne lehetne beszélgetni egymással bármiről.
A kiszemelt férfi vagy nő nem is veszi észre a felé irányuló érzelmeket, nem adja jelét a kölcsönösségnek, és ezzel teremti meg számunkra azt a biztonságot, amivel biztosak lehetünk abban, hogy nem sérülünk ettől a kapcsolattól. Ezzel együtt sokat veszítünk, hiszen milyen jó is az, amikor valakivel összebújunk, ölelkezünk, ha megcsókoljuk egymást, ha kézenfogva sétálunk, hogy a hétköznapi cselekvések felértékelődnek attól a szerelemtől, amiben együtt vagyunk. Érdemes tehát évek helyett csak hónapokat eltölteni ebben az állapotban, és amikor esély van rá, adjunk konkrét jeleket arra, hogy az illető közeledhet. Például azzal, hogy a szemébe nézünk többször egymás után, hogy mosolygunk rá, hogy amikor lehetőség nyílik rá, beszélgetünk vele valamiről. Érdemes keresni a másik társaságát és szóba elegyedni, de ez ne legyen követés vagy megszállottság, hiszen az rendkívül ijesztő és bántó.
A felnőttkorban bekövetkező plátói szerelmet sajnos a félelem mozgatja, nem pedig a fantázia és a hormonok által diktált vágy. Megtörténhet, hogy egy-egy nagyobb szerelmi csalódás, párkapcsolati trauma után vagy éppen egy rossz párkapcsolat, házasság mellett érkezik az életünkbe. Ilyenkor is fontos szerepe van, segít a túlélésben, megküzdési stratégiát, önbizalmat adhat, és ki tudja, még az is lehet, hogy meg is valósulhat. Az is megtörténhet, hogy valaki éveken át beleragad a plátói érzelmekbe és nem tud intim, meghitt párkapcsolatot kialakítani senkivel sem. Ez ilyenkor egyfajta védekezés, hiszen nem meri megélni önmagát, a vágyait, fél a visszautasítástól vagy az újabb kudarcoktól, traumától. Felnőttként ezt fontos a helyére tenni, és szakember segítségét kérni, a fájdalmat nem lehet megúszni egy életen át, vállalni kell a párkapcsolatokkal járó nehézségeket is. Ha valaki időről időre tapasztalja önmagán, hogy csak és kizárólag ilyen viszonzatlan szerelmek vannak az életében, és más nincs, érdemes segítséget kérnie.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
