Szórakozás

Videón, ahogy a hős orvos kiszívja a vizeletet egy férfi hólyagjából az utasszállítón

A kínai orvos ezzel megmentette az utas életét.

Valószínűleg megmentette egy idős férfi életét egy gyorsan gondolkodó és cselekvő orvos előző hét kedden, egy Kínából New York felé tartó repülőgép fedélzetén – írtuk előző héten, a Newsweek című amerikai lap beszámolójára hivatkozva. Az utas nem tudott vizelni, húgyhólyagjában már egy liternyi vizelet gyűlt fel, és félő volt, hogy a hólyag megreped, és ez a halálát okozza.

Kiszívta a vizeletet egy férfi hólyagjából az orvos egy repülőn
Vészhelyzet volt és az orvos nem látott más megoldást.

A pilóta a kényszerleszállást fontolgatta, de még megkérdezte az utasokat, van-e közöttük orvos, aki tudna segíteni. Ketten is jelentkeztek. Az orvosok gyorsan rögtönöztek egy katétert a fedélzeten talált eszközökből: légzőkészülék csövéből, egy szívószálból, némi ragtapaszból, és egy fecskendőből.

A tűt beszúrták a férfi húgyhólyagjába, az azonban túl vékony volt, a vizelet nem kezdett el rajta kifelé csorogni, ezért egyikük a szájával szívogatta ki az idős férfi húgyhólyagjából a vizelet, amit egy üres boros üvegbe köpködött.

A Shanghaiist oldalán videó is megjelent az esetről. Abban látni, ahogy Csang Hong kis adagokban szívja a vizeletet a beteg húgyhólyagjából, amit előbb egy pohárba, majd végül egy borosüvegbe kezdett el kiköpni. A Shanghaiist cikke szerint 37 percen keresztül végezte a műveletet, és végül majdnem nyolc deciliter vizeletet szívott ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik