Nagyvilág

Kiszívta a vizeletet egy férfi hólyagjából az orvos egy repülőn

Valószínűleg megmentette egy idős férfi életét egy gyorsan gondolkodó és cselekvő orvos kedden, egy Kínából New York felé tartó repülőgép fedélzetén – írja a Newsweek című amerikai lap.

A tízórás repülőútból még hat óra volt hátra, amikor egy idős férfi jelezte a gép személyzetének, hogy rosszul van, mert nem tud vizelni. A kapitány megkérdezte az utasokat, van-e közöttük orvos, aki tudna segíteni. Ketten is jelentkeztek.

Csang Hong, a kuangcsoui egyetmi kórház sebésze azonnal látta, hogy komoly a baj. Az idős, verejtékező beteg húgyhólyagjában más egy liternyi vizelet gyűlt fel, ami nem csak fájdalmat okozott, de a helyzet azzal fenyegetett, hogy a húgyhólyag megreped, ami beteg halálát okozhatta volna.

Az orvosoknak gyorsan kellett cselekedniük, de csak annyi eszköz állt rendelkezésükre, amennyi a gép fedélzetén volt. Összeraktak egy katétert a légzőkészülék csövéből, egy szívószálból, némi ragtapaszból, és egy fecskendőből, amit az elsősegélydobozban találtak.

A tűt beszúrták a férfi húgyhólyagjába, az azonban túl vékony volt, a vizelet nem kezdett el rajta kifelé csorogni. Csang Hong ezért a szájával szívogatta ki az idős férfi húgyhólyagjából a vizelet, amit egy üres boros üvegbe köpködött. A művelet több mint fél órán át tartott.

Vészhelyzet volt, nem tudtam más módszert kitalálni. Amikor láttam, hogy a férfi már alig bírja elviselni a fájdalmat, az volt az egyetlen gondolatom, hogy valahogy muszáj kiürítenünk a hólyagját

– nyilatkozta később az esetről az orvos.

A beteg férfi a beavatkozás után még fél órán át feküdt, majd a landolás után orvoshoz ment.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik