Szórakozás

„Már a férjem is tud róla, hogy Nórit szeretem”

A leszbikus érzelmeket, az azonos neműekhez való vonzódást nem lehet egy életen át elfojtani, idővel felszínre tör és átrendezheti az egész életet. Olvasónk a szeretőjével szeretné tovább nevelni a gyerekeit, legalábbis már beszélnek erről is, mint közös jövő. Ez igen nehéz döntés, de ebben is segítünk, ahogy neked is, ha a párkapcsolatodban olyan esemény történt, amihez segítséget szeretnél kérni. A leveled várjuk az igyjartam@24.hu email címen.

„Az én történetem röviden az, hogy férjnél vagyok hét éve, született két gyerekünk. Nemrég jöttem rá, hogy vonzódom a nőkhöz. Az egyik leszbikus oldalon megismerkedtem egy nővel körülbelül kilenc hónappal ezelőtt, azóta viszonyunk van. Ő már többet akar, szeretne velem összeköltözni, elfogadja a gyerekeket is. Nagyon nehéz a helyzetem, mert fel kéne adnom a mostani életem a férjemmel. A férjem tud róla. Nehéz döntés előtt állok. Szeretem Nórit, a férjemet viszont már rég nem, de nagyon jó férj és apa.

Az olvasói levelet Ágitól kaptuk, több olvasónkhoz hasonlóan ő is kettős életet él, másba szerelmes a házasságán kívül.

Mit lehet tenni?

Az, hogy az azonos neműekhez vonzódunk-e vagy sem, rendszerint eldől a kamaszkor végére, ergo 17-18 évesen általában mindenki érzi legbelül, hogy milyen nemű emberek izgatják fel. A leszbikusság nem jön egyik napról a másikra, olvasónk feltehetően a társadalmi elvárások miatt nem vette figyelembe vágyait, elnyomhatta, nem foglalkozott ezzel. Bárki, aki így él, azzal szembesülhet, hogy a legváratlanabb helyzetben feltör belőle, és egyszer csak valamikor találkozik olyan emberrel, aki azonos nemű és akibe szerelmes lesz. Olvasónk érezhette magában a vágyat, biztos, hogy ez fantáziák formájában is jelen volt, nem véletlenül regisztrált a leszbikus társkereső oldalra. A nő, akit megismert, mozaikcsaládként szeretne együtt élni, a kérdés az, hogy olvasónk mit érez, képes lenne-e minderre, a másik kérdés pedig az, hogy a gyerekek érdekében mi lenne a legjobb döntés. Ha a szeretőnek is vannak gyerekei, akkor igen nehéz helyzet elé néz olvasónk.

A mozaikcsalád legnagyobb kihívásai a pótszülő és agyerekek kapcsolata, hiszen ők sosem lesznek úgy együtt, mint az eredeti családban a szülőkkel, ez más minőségű kapcsolat. Emellett a másik kihívás az ex-szel kapcsolatos anyagi terhek, konfliktus a gyerekek elhelyezésével, gyerekek közös nevelésével és a kapcsolattartással. Olvasónk életében erre a súlyra terhelődik az azonos nemű szerelem, amire külön fel kell készíteni a gyerekeket. Ez egyfajta rendszert jelent, amihez a történetben szereplők mindegyikének alkalmazkodnia kell. Komplikált tehát a feladat, és szakszerű segítség nélkül nem is javasolt egyedül végigcsinálni.

A válás utáni életrendezés hatalmas változás mindenkinek, ehhez rugalmasságra, rengeteg türelemre és alkalmazkodókészségre van szükség. Ne felejtsük, hogy nem a gyerekek akarták az új kapcsolatot, évek telhetnek el, mire összekovácsolódnak a családi szokások, hagyományok, az emberi kapcsolatok.

Az azonos nemű szerelem felvállalása mindenki előtt a coming out, aminek megvan a maga pszichológiája. Emögött komoly vívódások, válságok állnak, egyfajta folyamat zajlik le az emberben, mielőtt oda kerül, hogy felvállalja mások előtt is, ki is ő valójában. Ezt olvasónk élethelyzetében nem lehet megúszni, amennyiben ő maga is szeretne összeköltözni a szerelmével és a gyerekeket együtt nevelni. A leszbikus szerelemben is megvan az a fejlődési folyamat, ami a heteroszexuális kapcsolatokban, azaz hogy az eleje hatalmas szenvedély, óriási szerelem érzésével, majd idővel legjobb esetben mindketten szeretnének elköteleződni egymás mellett. A közös jövő tervezgetése, beszélni erről jó irány, arról tanúskodik, hogy többre vágynak egymástól, mint amennyi jelenleg van.

Azonban bármilyen nemű szerelemről is van szó, mindig fontos figyelembe venni azt is, hogy hány ember életébe avatkozunk bele a döntéssel: jelenleg a férj élete, a gyerekeké, a szerető férje élete és gyerekeié is ugyanúgy meg fog változni. Kérdés, hogy olvasónk és a többi szereplő fel van-e készülve erre? Ha egyelőre nem, hogyan, milyen módon tehetnénk meg? Érdemes szakértő segítségét kérni, hasznos ilyenkor egy családterapeuta.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik