Szórakozás

Nagyon úgy fest, hogy idén nem lesz Miss Universe Hungary

Az Instagram- és Facebook-oldalak inaktívak, a honlapok elérhetetlenek.

2015-ben június elején, 2016-ban november 20-án, tavaly pedig október közepén hirdettek szépségkirálynőket a Miss Universe Hungary-n belül. 2017-ben, amikor a Vajna-házaspár egy interjúban elmondta, megszabadulnak a versenytől egyáltalán nem és úgy tűnik, idén is hasonló sorsra jut a rendezvény. Ha a tavalyi évet vesszük alapul, éppen most kéne győztest hirdetni, ha viszont 2016-ot, akkor is legalább a castingnak nyoma kéne lennie.

Ehelyett:

  • a legnagyobb követőszámú Miss Universe Hungary Facebook-oldal 2017 júniusában posztolt utoljára, hogy a Miss Balatonnak gratuláljon;
  • a Facebookon megadott missuniversehungary.hu elérhetetlen;
  • a leírása alapján hivatalos, 605 követővel rendelkező Instagram-oldal tavaly decemberben osztott meg képet utoljára, akkor a tavalyi nyertest, Kecskés Enikőt méltatták, amiért a világversenyen bekerült a legszebb húsz lány közé;
  • az Instagramon megadott missuniversehu.com domainhibát ír.
Kép: missuniversehungary.hu

A verseny mögött álló Universe Management Kft-t ügyvezetője jelenleg Markovics Annabell, a cégadatok szerint 2017. augusztus 31-én váltotta ezen a poszton Vajna Tímeát. A cég  2015-től egészen tavalyig sorrendben 11, 58, 28 és 78 millió forint bevételt termelt, a 2018-as (adózás utáni eredménye) viszont mindössze alig négymillió forint volt.

Hogy megtudjuk, lesz-e idén verseny, szerdán üzenetet írtunk a fent említett Instagram- és Facebook oldalaknak, a cég Optenben található emailcímére, illetve Kecskés Enikőnek is, akitől arra voltunk kíváncsiak kapott-e meghívást az idei rendezvényre, tovább kell-e adnia a koronáját valakinek.

Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, amint változik, írásunkat frissítjük.

Kiemelt kép: Instagram.com/Miss Universe Hungary

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik