Szórakozás

Fekete Dávid megnősült és hamarosan ikrei születnek

A Megasztár 4 énekese állítólag erről álmodozott gyerekkorában.

Az énekes, ma már inkább autókereskedő Fekete Dávid idén augusztusban feleségül vette párját, akivel már négy éve együtt vannak. A házasság állítólag egy ideje már egyébként is tervben volt, de a megvalósításhoz adott egy lökést az, hogy úton vannak közös gyerekeik.

Egy ideje téma volt már közöttünk az esküvő, hiszen több mint négy éve vagyunk együtt, és így, hogy érkeznek a közös gyerekek, úgy döntöttünk, meg is tartjuk. Nem szerettünk volna azonban nagy lakodalmat, így augusztusban szűk körben kimondtuk az igent

– mondta a Blikknek Fekete Dávid, aki nagyon örül az ikrek érkezésének. Az apai feladatoktól pedig nem fél, hiszen felesége előző kapcsolatából született kislányát már egyéves kora óta neveli.

Nagyon meglepődtünk, amikor kiderült, nem egy baba, hanem kettő lesz, de az első sokk után tényleg elöntött minket a boldogság. Főleg úgy, hogy gyerekkoromban sokszor álmodtam arról, hogy ha majd egyszer apa leszek, szeretnénk ikreket, mert az nagyon különleges dolog. Tessék, most teljesül az álmom!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fekete Dávid (@fekete_david_singer) által megosztott bejegyzés, Jún 17., 2019, időpont: 3:52 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@fekete_david_singer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik