Szórakozás

Berényi Miklós már csak néhány hétig látható a képernyőn

Szőke Zoltánt megviselte a sorozatból való távozás.

Már májusban tudni lehetett, hogy Szőke Zoltán két évtized után úgy döntött, kiszáll a Barátok Köztből. Júliusban az utolsó forgatási napjáról is beszámoltunk, most pedig egyre közelebb az időpont, amikor a nézők utoljára láthatják a képernyőn Berényi Miklós karakterét, hiszen az ősz folyamán véget ér a története a sorozatban.

Annak ellenére, hogy Szőke már az egészsége miatt aggódott az utóbbi időkben, nehezen viselte, hogy véget ér egy korszak az életében. Zoli sokat beszélt róla, hogy szeretné abbahagyni, főleg a vége felé szinte csak ezen járt az esze. Húsz év sok idő, ráégett ez a szerep. Nyílt titok volt, hogy készül erre, csak azt nem tudtuk, hogy mikor. A kétségeit inkább a producerekkel beszélte meg, nem velünk. Akkor is, ha valaki maga kíván ki­lépni, a húsz év olyan sok idő, hogy a búcsú azt is megviseli, aki azt korábban vágyta. Változó volt a hangulata: néha feszültebb volt, néha felszabadultabb, de az utolsó pillanatig becsülettel dolgozott. Az utolsó forgatási napján közös stábebéddel búcsúztattuk, meghatódott, és akkor már boldog volt

– mesélte a Borsnak a Barátok Közt Szonjáját alakító, Bátyai Éva.

Kiemelt kép: Facebook/Barátok Közt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik