Szórakozás

Kipakolták, üresen áll Vajna Tímea gyémántüzlete, a Dorottya Diamond Palace

Bár a cég még a tavalyi évről szóló, elvileg május 31-i határidős beszámolóját sem adta le, az kiderült, hogy az alkalmazottakat mind kijelentették a cégből, aminek egyébként a telefonszámai is megszűntek és az üzletét is kiürítették.
Vajna Tímea: Kiloptak mindent a kasszából a Mr. Funkban
A Tények nagyinterjújának második felében szóba került az is, hogy miből él most.

Még a TV2-n futó kétrészes riportban beszélt Andy Vajna özvegye arról, hogy nemcsak a Mr. Funk kasszájából szedték ki a pénzt a dolgozók, de a gyémántos cégük is elég rosszul áll, a többi között amiatt, mert „folyton loptak belőle”. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni, de tény: ne akarjon senki a Dorottya utcában gyémántokat venni, ugyanis zárt ajtókba ütközik. Szó szerint.

A Dorottya Diamond Palace Kft. az Opten céginformációs adatai szerint négy éve négy alkalmazottal indult, amiből egy hónappal későbbre tizenhat lett. A legtöbben 2016 szeptemberében dolgoztak a Dorottya utca 6. alá bejegyzett üzletben, tavaly már csak tizenketten, az idei áprilisi tízfős létszám pedig májusra lenullázódott, azaz mindenkit elküldtek. Ez felkeltette érdeklődésünket, ezért megpróbáltuk telefonon elérni a boltot, de a telefonszámuk már nem él.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Így aztán elmentünk a Vörösmarty tértől nem messze fekvő üzlethez, aminek bejáratán hatalmas lánc és lakat tudatja, hogy itt bizony már nem lehet ékszereket beszerezni. Az üzlet, ami korábban a többi között az azóta kivonult COIN luxusboltnak is helyet adott, teljesen üres, a bútorok is eltűntek, csak egy-két munkást láttunk.

Mint megtudtuk, a bolt már május elején bezárt, ami egybecseng a cég létszámadatainak változásával.

Július elején írtuk meg, hogy nemcsak a fánkos, de a gyémántos cégén is végrehajtás van Vajna Tímeának: az özvegy akkor azt válaszolta, tulajdonosi kölcsönről van szó, de ezekért az ügyekért már nem is ő a felelős, hanem a szingapúri cégen keresztüli ügyvezető, Arik Herman. Azóta találtunk még egy végrehajtást a cégen, ami az előzővel ellentétben nem az adóhatósághoz, hanem egy mezőtúri közjegyzőhöz tartozik. Emiatt Vajna Tímeához fordultunk, aki azt mondta, ebben az ügyben már Hermant keressük. A kft. cégadatai közt a kapcsolatnál az Ecovis ügyvédi irodát adták meg, megkerestük őket is, adjanak felvilágosítást, hozzájuk tartozik-e még a cég képviselete, illetve mi történik a gyémántforgalmazó céggel: csődöt jelentett, felszámolják vagy csak elköltözik?

Háromszor kerestük az ügyvédi irodát, az első két alkalommal választ ígértek, majd azt mondták, szabadságon van a munkatárs, akihez a cég tartozik, más pedig nem tud nekünk segíteni.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamarához fordultunk, hogy felvilágosítást kapjunk az ügyről, ők viszont a titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem válaszoltak.

Megkerestük a Caprice céget is, aminek a gyémántjait a Dorottya Diamond Palace-ban forgalmazták és ami a cég szakmai partnere is lett. A cég szentendrei gyárának vezetékes telefonszáma – a Dorottya utcai boltéhoz hasonlóan – ki se cseng, előfizető nem kapcsolható. E-mailes megkeresésünkre azt írták, forduljunk a Dorottya Diamond Palace-hoz, így körbeértünk. A Caprice International Hungary Kft. ügyvezetője egyébként Arik Herman – a június 18-i Cégközlöny alapján ezen a cégen is van egy NAV-végrehajtás.

Úgy tűnik, Vajna Tímea, ahogy a Tények Plusz riportjában fogalmazott, elbúcsúzhat a gyémántos cégétől. Arról, hogy más érdekeltségei hogyan alakultak férje januári halála óta, itt írtunk bővebben.

Halála előtt egy rakás pénzt kimenekített Andy Vajna, de Vajna Tímea nem fér hozzá
Az örökségéhez nem fér hozzá, bútorokat ad el, hogy fedezze megélhetését, pedig sok milliárdot menekített ki a cégbirodalomból még a halála előtt néhai férje, a sztárproducer.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik