Szórakozás

Vajda Pierre a digózásról: a prostitúció előszobája volt, ha egyáltalán van ilyen

A napokban szembejött velem Szomjas György 1970-es dokumentumfilmje, a Nászutak, ami alapvetően arról szól, hogy a magyar lányok felszedték az idelátogató olasz férfiakat, vagy fordítva. A félórás film alapját az adta, hogy egy budapesti autóbalesetben meghalt egy olasz srác, akinek mint kiderült, több magyar menyasszonya és barátnője is volt, közülük többen is megszólaltak Szomjasnak. A lányokon kívül egyetlen férfi beszél csak a dokuban, méghozzá az akkor még csak 19 éves Vajda Pierre, akit ma már ételkritikusként ismerhetünk. Vele beszélgettünk arról, mennyire volt általános ez a jelenség, amit akkoriban digózásnak hívtak.

A digózás ismert és elterjedt kifejezés volt a szocializmusban. Digóknak akkoriban a jól öltözött olasz turistákat nevezték, akikkel az itthon élő magyar lányok szívesen jöttek össze egy-egy vacsora, de akár házasságkötés reményében is. Ezek a fiatal olasz srácok jelentették az itthoni fiatalságnak akkoriban a nyugatot, a jólétet és minden olyat, amit akkoriban itthon nem kaphattak meg. Szomjas György Nászutak című dokumentumfilmje is ezt mutatja be, pontosabban azokat a lányokat, akik egy jobb élet, de legalábbis egy kis szórakozás reményében jöttek össze olasz férfiakkal, akikről aztán általában kiderült, hogy nem gazdag gyártulajdonosok, ahogy azt állítják, hanem inkább villamoskalauzok, vagy biztosítási ügynökök.

Ahogy elvileg biztosítási ügynökként dolgozott az a csak Antonio néven emlegetett fiatal olasz srác is, aki valamikor a 60-as évek végén járt Budapesten, ahol aztán egy autóbalesetben meghalt. Az ő története köré építette fel filmjét Szomjas, aki felkutatta azokat a nőket, akik akkoriban jegyben jártak, vagy egyszerűen csak eljárogattak ezzel az olasz fiúval. A filmben zömmel 18-20 év körüli fiatalok, hét lány és egy fiú szólal meg. Utóbbi Vajda Pierre, eredetileg filmrendező, akit mostanában leginkább ételkritikusként lehetett látni főzős tévésorozatokban. Megkerestük Vajdát, hogy mondja el, tényleg ennyire általános jelenség volt-e a digózás, illetve hogyan került bele a filmbe és ebbe a társaságba. Tőle megtudtuk, a film 1969-ben készült, amikor ő 19 éves volt. Jól ismert Szomjas Györgyöt, mert korábban asszisztens volt egy játékfilmben, amiben ő szerepelt, tehát személyes kapcsolatban álltak, ami nem csak erre a filmre korlátozódott.

Ha a klasszikus dokumentarista etikát veszem alapul, akkor ebből a filmből nagyon sok hibádzik. Akkoriban nem voltam tudatában annak, hogy milyen könnyen manipulálható az a szöveg, amit elmondtam, és, hogy általában a nyilatkozó személy miként hozható olyan helyzetbe, ami nem feltétlenül felel meg a valóságnak. Már egy befejezetlen mondat is elég ahhoz, hogy az ember más színben tűnjön fel. Ebből a beszélgetésből ön is vághat egy érdekes anyagot, de nyilván nem teszi meg, mert egyeztet velem. De ez annak idején nem történt meg. A film készítője kihasználta, hogy is mondjam, a naivitásomat és a szereplési vágyamat. Persze semmi olyan nincs a filmben, amit nem vállalhatnék manapság, de akkor, abban a korban ennek más akusztikája volt. Önként és dalolva megjelenni ebben a közegben és úgy tekinteni rám, hogy kvázi szakértem ezt a jelenséget, miközben olyan mondatok hangzanak el, mintha ebben tevőlegesen részt vettem volna.

Szerinte ha megnézzük annak a kornak a dokumentumfilmjeit, azokban hasonló leleplezőnek szánt interjúk vannak, amik könnyedén árthattak volna a benne szereplőknek, de szerinte azok, akik szerepeltek ebben a filmben, és akik ebben a közegben éltek, nem voltak tisztában azzal, hogy adott esetben ez a fajta nyíltság akár bajba is sodorhatja őket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pierre Vajda (@vajda_pierre) által megosztott bejegyzés, Jan 7., 2019, időpont: 3:03 (PST időzóna szerint)


A digózás mint olyan azért alakulhatott ki a 60-as években, mert akkor élénkült meg az idegenforgalom, akkor fedezték fel maguknak Magyarországot a nyugati turisták, így az olaszok is, akik „ ahogy Vajda fogalmaz – a 60-as évek Kelet-Európájában, Magyarországon sokkal szabadabban és sokkal könnyebben, felelősség nélkül juthattak hozzá olyan élvezetekhez, amikhez Dél-Olaszországban enyhe túlzással csak halálbüntetés terhe mellett lehetett volna.

Vajda szerint a filmben is említett olasz srácok leginkább délről jöttek, és az a generáció voltak, akiket a már valamennyire konszolidálódó olasz gazdaság felemelt, vagyis tudtak autót vásárolni, volt munkahelyük, de ettől függetlenül alacsony státuszú emberek voltak. Magyarországon viszont a fiatal fiúk és lányok nem így tekintettek rájuk, hisz itthon a sportautók, az olasz ingek, ruhák és cipők elérhetetlen álomnak tűntek csupán. Ugyanebben az időben Lengyelország volt a magyarok számára felkapott turisztikai célpont. Egyrészt mert ott el lehetett adni kéz alatt mindenféle terméket, amiből elég jól meg lehetett élni, illetve „ott meg a lengyel lányok voltak sokkal odaadóbbak”. Magyarországot az olaszok fedezték fel maguknak ilyen módon, ezt a kis paradicsomot, ahol nagyon csekély befektetéssel lehetett levenni a lábukról a fiatal lányokat.

Vajda visszaemlékezéséből az is kiderül, hogy az egész központja a Dunakorzón volt, a Bella Italia nevű helyen. Itt ismerkedtek egymással az olaszok és a magyarok, és itt kezdődött az üzletelés is, mert a digózás nem csak a kapcsolatokról szólt.

Az olasz turisták gyülekezőhelye volt. Rengeteg lány járt oda, könnyen lehetett ismerkedni. Én 19 évesen szintén csajozni mentem oda, volt, hogy sikerrel jártam, sokukkal kerültem kapcsolatba. Izgalmas, vonzó közeg volt. Nem a gimnáziumi szégyenlős lányok jártak ide, annál sokkal vagányabbak és nyíltabbak voltak. Mondjuk úgy, hogy a prostitúció elején jártak. Itt a Bella Italiában köttettek az üzletek is. Ezek az olasz srácok pontosan tudták, hogy mi az, ami kurrens itt Magyarországon, mi pedig – nemcsak én, hanem sokan mások is – jó párat ismertünk, akik ezt üzletszerűen csinálták. Effektíve levetkőztették ezeket az olasz srácokat, elvették tőlük minden ruhájukat, megvették, vagy maguknak, vagy azért, hogy továbbadják.

Vajda szerint nyilván nemcsak a ruhák, de az autók is feltűnést keltettek, vonzó volt a fiatalok számára, a magyar lányok és fiúk gyakorlatilag kézről kézre adták az olaszokat. Miattuk egy kis nyugati világ nyílt ki akkoriban Budapesten. Az olaszok és az őket körülvevő tárgyi közeg egy irigyelt és vágyott, de legalábbis egy elképzelt Nyugat-Európát mutatott, amitől akkoriban a magyarok el voltak zárva. Nem véletlen, hogy a 60-as évek végén és a 70-es évek elején többen is disszidáltak – Vajda Pierre is ’69 őszén, a film forgatása után. Egyébként a filmben is említett, autóbalesetet szenvedő Antoniót Vajda nem ismerte, csak látásból, de a balesetről ő is hallott. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondott:

Ezek az autók iszonyú látványosak és gyorsak voltak, simán el tudom képzelni, hogy valakit könnyen autóbaleset ért akkoriban a szar utakon, kétszázzal repesztve, esetleg egy kicsit beszívva.

Kiemelt kép: A 19 éves Vajda Pierre Szomjas György Nászutak című filmjében/ YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik