Szórakozás
NEW YORK, NEW YORK - MAY 22: DJ Khaled speaks on stage for Pandora x DJ Khaled: Father Of Asahd Sound Of Summer Kick-Off on May 22, 2019 in New York City. (Photo by Theo Wargo/Getty Images for Pandora Media)

DJ Khaled hisztije megváltoztatja majd a zeneipar működését?

DJ Khaled az elmúlt hetekben a legnagyobb amerikai slágerlistával, a Billboarddal hadakozott, mindezt energiaitalok miatt. Ez elsőre furcsának tűnhet, de az egész mögött az úgynevezett bundle üzleti modell, azaz a lemezek csomagban történő eladása áll.

Kezdjük az elején: ki az a DJ Khaled?

Ha akadnak elvetemült DJ Khaled-fanatikusok, valószínűleg nekik is nehezükre esik megfogalmazni, hogy mégis micsoda ő. Van egy alkiadója, a We the Best Music, ami az elmúlt években nagykiadóról nagykiadóra vándorolt. Az alkiadója hosszú évei alatt saját lemezein kívül csak három albumot adott ki Ace Hoodtól, aki azóta már lelépett onnan. Gyakorlatilag egyemberes kiadóról van szó, aminek ugyanaz az alapítója, vezetője, és egyetlen szerződtetett előadója is: DJ Khaled. Ugyanakkor DJ Khaled nem rappel, nem énekel, de még producernek is csak nehezen lehet nevezni. Bár beatmakerként kezdte, ahogy jött a siker, egyre kevesebb köze lett saját nevén kiadott anyagaihoz. Leginkább hypemanként lehetne leírni, aki összegyűjt előadókat és producereket, az elkészült számban pedig időnként beordítják a nevét, vagy valamelyik, az interneten népszerűvé vált egysorosát.

Gyakorlatilag egy amerikai DJ Bárány Attila.

A népszerűségét viszont leginkább Snapchatjének köszönheti, ahol rendszeresen őrült módjára oszt meg mindent.

Többnyire nagyon drámaian mond nagy okosságokat életről, meg arról, hogyan legyünk sikeresek. De többek között felesége szülését is közvetítette a platformon keresztül. Tipikusan olyan figura, aki nagyon őszinte lelkesedéssel és az önreflexió teljes hiánya nélkül csinál mindent, az internet bizarr tartalmakra éhes közönsége pedig rátapadt a videóira. Szóval DJ Khaled leginkább egy két lábon járó mém. Aki egyébként zenét is ad ki, amit többnyire a rajta levő sztárok visznek el, ő pedig bohóckodik a klipben, meg időnként bemondja a nevét, vagy esetleg néha egy mondatot. Ugyanakkor kétségtelenül ügyes üzletember, aki tökéletesen érti a modern média működését és kiválóan használja az internetet. Meg jól épít kapcsolatokat. Ennek köszönhetően pedig Amerikában az egyik legismertebb zeneipari figurává vált.

Jó, de miért balhézott DJ Khaled?

Röviden azért, mert új albuma, a sztárokkal teli, hatalmas promóciót kapó Father Of Asahd csak második lett első héten a Billboard 200 lemezeladási toplistáján, hála Tyler The Creator új albumának, az Igornak, ami amolyan antitézise volt egyébként DJ Khaled anyagnak: Tyler The Creator maga írta az összes dalt, sőt, a teljes produkciós munkát is maga végezte, ezzel pedig ez lett az első rapalbum a lista történelmében, ami úgy lett első, hogy az összes számnak (csak és kizárólag) ugyanaz az ember a producere.

A neves közreműködőket csak találgatni lehetett, olyannyira háttérszereplők voltak csak. Némelyiket elsőre fel se lehetett ismerni, csak jóval a megjelenés után derült ki, ki is szerepel pontosan rajta, meg ki nem. Továbbá nem az a slágernek szánt dalokkal teli album, mint Khaledé, hanem egy összefüggő koncept album. Éppen ezért elég egyértelmű volt, hogy kire célzott DJ Khaled, amikor posztolt, majd törölt egy videót, amiben frusztráltan ezt mondta:

Azért csinálok albumokat, hogy emberek játsszák, szóval hallod is őket. Tudod, autót vezetsz, hallod, hogy egy másik autóban szól. Tudod, elmész egy fodrászhoz, hallod, hogy szól. Tudod, bekapcsolod a rádiót és hallod, hogy szól. Tudod, ami mindenhol szól. Kiváló zenének hívják. Albumoknak hívják, amiknél hallod is, hogy játsszák a dalokat róla. Nem pedig rejtélyes szarok, amiket sehol se hallasz.

Aztán jött a hír, hogy DJ Khaled be akarja perelni a Billboardot.

Miért akarja beperelni Amerika legnagyobb slágerlistáját DJ Khaled?

A Billboard diszkvalifikálta a Father of Asahd eladásainak egy részét, amit csomagban árultak. DJ Khaled összefogott ugyanis egy Market America nevű céggel, aminek révén aki megvett egy bizonyos energiaitalt, az kapott mellé egy ingyenes letöltést is a lemezhez. Viszont mivel a cég a weboldalán arra buzdította a vásárlóit, hogy vásároljanak 12-es packokat belőle, hogy az eladási lista élére küldje mind őket, mind DJ Khaledet, ezt a Billboard nem tartotta szabályosnak.

Az adatokat megvizsgálva is akadtak ha nem is konkrét csalásra utaló jelek, de megkérdőjelezhető eladások. A döntéshez ugyan nincs köze, de a Market Americának voltak a múltban kényes peres ügyei is, sőt, egyenesen piramisjátéknak is nevezték a céget. Szóval akadnak kétségek a gyakorlatban DJ Khaled panaszainak jogosságát illetően ugyanakkor akadnak benne részigazságok: Tyler The Creator eladásainak egy nagyobb része ugyanis szintén csomagban eladott online letöltésekből származik. A rajongói kaptak ingyen lemezt koncertjegy, póló, meg mindenféle megvásárolt merchandise cucc mellé, amit a Billboard mind lemezeladásnak számolt, hisz technikailag fizettek a lemezért, még ha nem is csak azért. Ha azt vesszük, hogy egyiknek van köze az előadó zenéjéhez, míg a másiknak nem igazán, akkor jogosnak tűnik, hogy egyiket számolták, ha csak erről lenne szó, ugyanakkor a gyakorlatban nem igazán szokott ez számítani.

A csomageladás a zeneipar régi trükkje már

Gyakorlatilag csomagban történő eladásnak számít minden, aminél zenét is kapunk valamilyen más termék megvásárlása esetén. Ezt pedig kiváló lehetőségnek látják régóta a kiadók, hogy felnyomják a számaikat, összefogva más cégekkel, ez pedig mindkét félnek előnyös szokott lenni. Elég ha csak a régi magazinokra gondolunk régen, amihez tartozott ingyen CD. Ugyanakkor az utóbbi években ez igencsak eldurvult, a tavalyi 39 listavezető lemez közül ugyanis 18 árult csomagban lemezt. Ráadásul egyre bizarrabb csomagokban lehet zenéhez jutni. Taylor Swift például a Papa John pizzériával szerződött a Red albumával, a vásárlók pizza mellé letölthették ingyen a lemezt, ami biztosan dobott a számokon. Jay-Z legutóbbi szólólemezének első helyét annak köszönheti, hogy a Samsung nagy számban vásárolt belőle, hogy egy app segítségével minden új Samsung termék vásárlásához járjon ingyen a lemez is. A Backstreet Boys új lemeze rögtön az első helyen nyitott, hála annak, hogy a visszatérő turnéjuk jegyeihez adtak belőle, következő hétre pedig rögtön visszazuhant a 24. helyre. Taylor Swift új lemezének még nincs megjelenési dátuma, de a weboldalán már előre lehet venni dolgokat, amikhez majd ha megjelenik, jár ingyen letöltés is, ezeket pedig mind bele fogják számolni az első hét eladásaiba, holott ugye nem az első héten adták el őket technikailag. Tavaly pedig Nicki Minaj azért kezdett el a médiában háborúzni Travis Scott rapper-producerrel, mert a turnéjegyei és merchandise cuccai mellé szintén járt csomagban lemez is, ami miatt simán verte az ő új anyagát.

Miért lett ennyire fontos a lemezek csomagban történő eladása?

Az utóbbi két évtizedben teljesen átalakult a zeneipar a zenehallgatási szokások és a technológia kölcsönös változásainak köszönhetően. Mostanra a legtöbb ember Spotify-on, Apple Musicon, Tidalen, esetleg Pandorán, vagy éppen Soundcloudon hallgat zenét. Sőt, nemrég a YouTube is feladta a hadakozást a platformjára illegálisan feltöltött zenékkel szemben, felismerve, hogy nagyon sok embernek van igénye rá, hogy YouTube-on hallgasson zenét, úgyhogy elindította saját zenés streaming felületét. Ez a változás pedig a fizikai és egyéb eladások hatalmas megcsappanását hozta magával, azonban a streamingből kevesebb pénze származik a kiadóknak, mint az eladásokból. Viszont nincsen sok választásuk, vagy sokkal kevesebb ember hallgatja a termékeiket pénzért, vagy ráfekszenek a streamingre, minél több hallgatást generálva. A Billboard viszont próbálja megakadályozni, hogy teljesen átvegyék a hatalmat a streamingszolgáltatók a zeneiparban, méghozzá azzal, hogy az eladásokat egyenként számolja, míg a streaming számokat nem. Ez nem jelent problémát olyan előadóknak, mint Drake vagy Post Malone, akik olyan orbitális streaming mennyiséget produkálnak, hogy kvázi nincs szükségük sok konkrét eladásra, hogy megszerezzék az első helyet. Itt jönnek képbe ezek a csomagok, amik a rendszer fura működése miatt egyre fontosabbá válnak, hisz több fizikai eladással le lehet nyomni a lemezlistán streamingen hallgatottabb előadókat.

A Billboard változásokat ígér

Bár a Billboard, mint mindig, most sem hátrál meg, hiába fenyegetik őket éppen perrel, és nem módosítják visszamenőleg a helyezéseket, viszont felülvizsgálják a csomagban történő eladással kapcsolatos szabályaikat. Több megbeszélést is tartottak ezzel kapcsolatban az elmúlt hetekben, többek között a nagy kiadók képviselőivel is találkoztak, hogy kitalálják, miként gondolják újra a rendszerüket.

Egy biztos: a mostani egyrészt nem elég világos, ezért ehhez hasonló nézeteltéréseket okozhat, másrészt könnyen megbuherálható és kijátszható, ahogy ezt több példa is mutatja. Ráadásul azoknak a legkönnyebb, akik pont az iparág csúcsán, vagy ahhoz közel állnak, ez pedig nehezebb helyzetbe hozhatja az olyan előadókat, akiknek hatalmas áttörést jelent egy első helyezés a Billboardon, mint egy sikeresebb előadónak egy sokadik. Tyler The Creatornek több kritikailag sikeres lemez után ez az első alkalom, amikor a Billboard lemezlistájának az élén végzett, DJ Khalednek ez lett volna zsinórban a harmadik, ha bejön az energiaitalos ügyeskedés. A világ egyik legnépszerűbb popsztárja könnyen le tud szerződni a Samsunggal, egy nagy pizzahálózattal, vagy akár egy csomagküldővel is, hogy csapjanak hozzá valamilyen szolgáltatásukhoz, vagy termékükhöz egy letöltőkódot is. Akik erre nem képesek, maradnak a zenekaros tárgyak és koncertjegyek mint csomagosítható dolgok – amiket a legismertebbek szintén árulnak az egyéb bundle megoldások mellett. Meg a streaming, amiben sokszorosan kell hallgatottabbnak lenniük, hogy ellenpontozni tudják egy bejáratottabb név ehhez hasonló trükkjeit.

A helyzet nem ideális, ahogy az ezt kritizálók személye sem

Picit sem ideális ez az egész csomagtársítós szituáció, ugyanakkor kissé visszás, amikor azok panaszkodnak miatta, akiknek a legkevesebb okuk lenne rá. Nicki Minaj tavaly folyamatosan azon lovagolt, hogy ő lemezeket ad el, nem pedig pólókat, szemben riválisával, ugyanakkor egy héttel az első hétvége lelombozó számai után ő is elkezdte csomagban adni a letöltéseket merchandise cuccokkal és koncertjegyekkel – végül második hétében is alulmaradt Scott lemezével, ami addigra már harmadik hete vezette a listát. DJ Khaled, miután második héten beelőzte Tyler The Creatort, azt írta Instagramján az ezt megünneplő posztjában, hogy ő a zeneiparban és nem a csomagiparban van. Mindezt úgy, hogy ő is csomagban árult albumot, csak éppen nem jött be a dolog, utána pedig panaszkodott amiatt, hogy nem jött be.

A legrosszabb ezekben a szituációkban, hogy teljesen jogos lenne kritizálni a mostani rendszert, csak éppen a legrosszabb emberek teszik a legrosszabb okokból. A gond nem az, hogy DJ Khaled nem csaphatja hozzá energiaitalokhoz a zenéjét, Taylor Swift meg hozzácsaphatja pizzához mondjuk, hanem az, hogy ilyesmivel kijátszható a rendszer. Addig viszont erősen kétséges, hogy lesz-e ezzel kapcsolatban olyan érdemi változás, ami nem csak a legsikeresebb előadóknak segít, amíg csak személyes sértettségből kritizálják azt a legnagyobb sztárok.

Kiemelt kép: Theo Wargo/Getty Images, Pandora Media

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.