Szórakozás

A 26. emeletről zuhant betonra egy 6 éves kínai lány, majd felállt és elsétált

Térfigyelő kamera rögzítette a zuhanást.

Mindössze egy kéztöréssel megúszta egy 6 éves kínai kislány, hogy kizuhant egy Csungking városában található lakóház 26. emeletéről – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett lány zuhanását térfigyelő kamerák rögzítették. És azt a pillanatot is, amikor a becsapódás után feláll, és elsétál.

Kómába esett a rendőrnő, miután megmentette egy ablakból kiesett 3 éves lány életét
A kínai nőnek sikerült elkapnia a 4. emeltről kizuhanó gyereket, de a becsapódás erejétől súlyos agysérülést szenvedett.

A kislány a ház előtti parkolóba zuhant, áttörve annak plexiből készült tetejét, és feltehetően annak köszönheti az életét, hogy a tető lelassította a zuhanását. A kislányt kórházba szállították, ahol megállapították, hogy a jobb kézfején történt csonttörésen kívül semmi baja nem lett.

Azt nem lehet tudni, hogy a gyerek hogyan zuhant ki a 26. emeleti lakásból, és azt sem, hogy az eset idején otthon voltak-e szülei – írta a Shanghaiist.

Nem ez az első eset, hogy egy kínai kisgyerek csodával határos módon túlélt egy ilyen nagy zuhanást. Tavaly augusztusban egy kétéves lány a 17. emeletről zuhant ki, de az ablak alatt lévő fák ágai lelassították a zuhanást, az esőstől puhára ázott talaj pedig a becsapódás erejét tompította.

A 17. emeletről zuhant ki egy 2 éves kislány, majd felállt és elsétált
Hihetetlen szerencséje volt a kínai gyereknek, aki kisebb sérülésekkel megúszta az életveszélyes zuhanást.

 

A kiemelt képen a 6 éves kínai lány, a zuhanás utáni pillanatban. Fotó:QQ

Ajánlott videó

Olvasói sztorik