Élet-Stílus

A 17. emeletről zuhant ki egy 2 éves kislány, majd felállt és elsétált

Hihetetlen szerencséje volt a kínai gyereknek, aki kisebb sérülésekkel megúszta az életveszélyes zuhanást.

Nem csak életben maradt, de még csak súlyos sérüléseket sem szenvedett egy kétéves kislányt, miután kizuhant egy 17. emeleti lakásból, a kínai Changzhou városában – jelentette a helyi sajtó. Szemtanúk elmondása szerint a lány a földet érés után azonnal felpattant, és a bejárati ajtóhoz szaladt, és sírva kereste nagymamáját.

A beszámolók szerint a Yueyue nevű kislányra a nagymamája vigyázott, amikor az eset történt. Miközben a kislány aludt, a nagymama úgy döntött, hogy gyorsan leszalad bevásárolni. A gyerek azonban közben felébredt, és elkezdte keresni a nőt. Ekkor mászott fel egy asztalra, hogy kinézzen az ablakon, de az kinyílt, amikor nekitámaszkodott, és a lány kizuhant.

A kislány hihetetlenül szerencsés módon élte túl az életveszélyes zuhanást. Ezt a beszámolók szerint annak köszönheti, hogy az ablak alatt lévő fák ágai lelassították a zuhanást, és a talaj is puha volt az előző napi esőzésektől. A vásárlásból hazatérő nagymama már csak azt látta, hogy a szomszédok vigasztalják a síró gyereket.

Amint megtudta, hogy mi történt, a nagymama hívta a lány szüleit, akik gyorsan kórházba vitték, ahol az orvosok teljesen döbbentek álltak az eset előtt. „Nem úgy nézett ki, mint aki a 17. emeletről zuhant ki. Azt vártuk, hogy súlyos sérülései lesznek, de életjelei stabilak voltak” – mondta el a gyereket megvizsgáló egyik orvos a helyi sajtónak.

A CT-vizsgálatok semmilyen agysérülést nem mutattak ki, a Röntgen-felvételeken csak pár repedt borda jelent meg, míg a hasi ultrahangból kiderült, hogy a máján is csak kisebb zúzódások vannak. A gyerek annyira jól volt, hogy az orvosok a vizsgálat után rögtön haza is engedték.

A kiemelt képen az épület, ahonnan a kislány kizuhant. Fotó: Changzhou TV Station.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik