Szórakozás

ByeAlex: Engem nem viselt meg apukám halála

Korábban a témában:

Néhány hete volt, hogy ByeAlex arról beszélt közösségi oldalán, hogy időnként még most is előfordul, hogy fel akarja hívni az édesapját, de aztán rájön, hogy már több mint négy éve elveszítette. Ehhez képest a zenész most azt mondta a Borsnak, hogy könnyen túljutott apja halálán. A sírás helyett, édesanyjáért aggódott.

ByeAlex fájdalmas élményéről mesélt követőinek
Egy pillanatra elfelejtette, hogy már soha többé nem tudja felhívni az édesapját.

Biztos sokaknak meghökkentő lesz, de engem nem viselt meg, nem tört össze apukám halála. Egyszerűen tudomásul vettem, amikor telefonon közölték velem, hogy elment. Haragudtam rá, mert a láncdohányzásnak és a negatív életszemléletének köszönhette, hogy ide jutott ötvenhárom évesen. Nem sajnálkoztam egy percig sem, csak azt éreztem, hogy anyukám fájdalmát kell oldanom valahogy

– nyilatkozta ByeAlex, aki azt is elmondta, milyen volt a viszonya az apjával.

Jó kapcsolatban voltunk, tiszteltem, de apukám nem volt egy ilyen szuperhős apa, mint amit a filmekben látunk. Ő egy dolgos, kötelességtudó fickó volt két gyerekkel, feleséggel, de érzelmeket nem igazán közvetített felénk. Kemény ember volt, és engem is arra nevelt, hogy az legyek. Az én szeretetnyelvem viszont másmilyen.

Kiemelt kép: Instagram/@byealexittvan

Címkék: byealex

Ajánlott videó mutasd mind

Refuelling with unleaded petrol at a petrol station in Bad Homburg vor der Hˆhe, photographed in January 1985.

Nyolcvan éven át mérgeztek minket tudatosan

A benzin ólmozása egyszerű alkohollal kiváltható lett volna, ám literenként egy centért, és az iparág feletti kontrollért cserébe az „olajipar” a már akkor is méregként ismert ólmot választotta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.