Amikor a moziban bemutatták a Forrest Gumpot, az Oroszlánkirályt, a Dumb és Dumbert, a Télaput illetve A remény rabjait, amikor Lisa Marie Presley hozzáment Michael Jacksonhoz, megalakult a Spice Girls, a legnagyobb sláger az Ace of Base The Sign című száma volt, megszületett Justin Bieber.
Justin Drew Bieber 1994. március 1-jén született, a kanadai Ontario tartomány London nevű városában. Anyja ekkor 19 éves volt, aki a nagyszülők segítségével egyedül nevelte fel Biebert. 12 évesen, 2007 elején egy helyi énekversenyen előadta Ne-Yo So Sick című számát, az erről készült videót anyja pedig feltöltötte a netre, hogy azt lássák a rokonok és a barátok.

Még ebben az évben kattintott rá véletlenül Bieber egyik videójára a So So Def Recordingstól Scooter Braun, akinek köszönhetően az akkor 13 éves kissrác pár héttel később már Usherrel együtt énekelt.

2008-ban már lemezszerződése volt, 2009-ben pedig első albuma is megjelent.

Sőt, 2009-ben már a Fehér Ház karácsonyi ünnepségén is fellépett Barack és Michelle Obama előtt.

A világ nagyobbik része 2010-ben ismerte meg igazán, amikor megjelent az agyakból kitörölhetetlen Baby című száma.

Justin Bieber ekkor még annyira kisfiú volt, hogy a válláig sem ért a legtöbb celebnek, akikkel tinirajongóként fotózkodott, mint például Beyoncéval:

Rihannával:

Katy Perry-vel:

A később nőverő Chris Brownnal:

Vagy a 160 cm magas Kim Kardashiannal:

2010-ben kezdett hullámzóan stabil kapcsolatba Selena Gomezzel, akivel 2018 márciusáig megszámlálhatatlanul sokszor szakítottak.

Bieber viszonylag hamar felnőtt, amit abból vehettünk észre, hogy már nagyfiús gyémántfülbevalót hordott:

Illetve elkezdett úgy viselkedni, mintha ő lenne a legkeményebb gengszter-rapper:

Utóbbi abban is szépen megnyilvánult, hogy egyszer sikerült ittasan vezetnie, amiért el is kapták, és készült róla egy rendőrségi fotó, aminek látványosan örült:

Bár már anyja is kereszténynek nevelte, Biebert csak 2014-ben keresztelte meg a Hillsong celeblelkésze, Carl Lentz, egy korábbi NBA-játékos, Tyson Chandler fürdőkádjában.

Bieber nagyon hamar nagyon sok pénzt keresett, nemcsak énekléssel, de reklámkampányokkal is.

Annyi pénzt, hogy az elmúlt években kevesebbet is foglalkozott karrierjével, inkább a vallásra és magánéletére koncentrált.

A korábbiakkal ellentétben külsejére is kevésbé figyelt oda – amikor 2018 nyarán összejött Hailey Baldwinnal, már úgy nézett ki, mint egy texasi kamionos.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve házassági szerződés kötése nélkül összeházasodott Baldwinnal, akivel az esküvőt megelőzően – többek közt az énekes korábbi szexfüggősége, na meg a mély vallásosság miatt – önmegtartóztatást gyakoroltak.

Hát így lett felelősségteljes férj 25 éves korára Justin Bieber, aki már Instagramjára is csak havonta egyszer posztol.

Kiemelt kép: Instagram/Justin Bieber

