Nehéz a változással szembenézni, legyen szó életünk bármely szegmenséről, a trendek követésével pedig életkorból fakadóan sem egyszerű mindig lépést tartani. Kifejezetten jó példa erre a zeneipar, mert akár ötéves távlatokban is történhetnek olyan változások, melyeket nemhogy lekövetnünk, de megértenünk is nehéz. Hát még akkor, ha 20 évet akarunk átugrani.
Akik még az Y-generációhoz tartoznak, gyaníthatóan — ha behatóbban nem is — ismerik Eminem munkásságát, aki eddigi karrierje során azért nem volt mentes a botrányoktól, igaz, a ’90-es és 2000-es években az ingerküszöb is alacsonyabban volt. 2019-ben viszont ott tartunk, hogy a YouTube-ra egészen nehéz olyasmit feltölteni, ami komolyabban kiverné a biztosítékot a nézőknél. 2000-ben
A következőkben két videoklip segítségével igyekszünk választ adni arra, mi okozott botrányt 2000-ben, és mi számít mindössze legyintésre méltónak 2019-ben — holott az ezredfordulós bonyodalom annyira nem is vitát generáló, mint mondjuk Cardi B legújabb videója, ami előbb a jó ízlésünket, utána pedig emberiségbe vetett hitünket is a földbe tiporja.
Eminem – Stan ft. Dido: a maga korának egyik legmeghatározóbb edukációs zeneélménye
A Stanhez készült klip majdhogynem korszakalkotó volt 2002-ben (2000-es a dal, két évvel későbbi a videó), egyébként a híres afroamerikai rapper, Dr. Dre ült a rendezői székben. Azonban hiába lett volna zseniális képi világa a több mint 8 perces videónak, ha Eminem korábban nem ír olyan szöveget alá, ami egyszerre depresszív, elgondolkodtató, és még egy nagyon erős nevelési célzattal is igyekszik elkapni a hallgató figyelmét. A dal egy olyan rajongóról szól, aki elképesztően szereti Eminem (a klipben Slim Shady) zenéjét. A megszállottjává válik, külsőleg is a rapperre akar hasonlítani, egy véletlen miatt viszont annyira csalódik idoljában, hogy végzetes és visszafordíthatatlan dolgot cselekszik: végez magával és a terhes barátnőjével is.
A Stan képi világa nagyon összetett — főként 2002-ben volt meglepő, mennyire filmszerű —, és többnyire másodlagos jelentéseket hordoz magában. A kezdő képsorokban azt látjuk, hogy a történet főszereplője, Stan, a fürdőszobában tüsténkedik, haját pedig szőkére festi, épp olyanra, mint amilyen Eminemé.
Amit viszont erőteljesebben látunk, az inkább a zöldessárga, ez a halálra is utal, már a klip legelején. Stan barátnője pedig egy élénkzöld színű WC deszkára csüccsen le, ez a szín a reményt (=terhesség) akarja a nézőknek szimbolizálni. A házon kívül pedig folyamatosan szakad az eső és villámlik, ez szintúgy a negatív, baljós hangulatot építi tovább.Stan aztán levonul a pincébe, ahol eldugva a világ elől, elindítja a klip fő sodrásirányát, azaz levelet kezd írni Eminemnek, amiben azt fogalmazza meg, a legnagyobb rajongója, rá akar hasonlítani, még a gyerekét is a rapper lánya után fogja elnevezni, sőt, egy tetoválást is varratott magára rajongása jeléül:
Tudom, mindenkitől ezt hallod, de én vagyok a legnagyobb fanod.
A videóban látjuk, hogy az Eminemnek írt levelét véletlenül elkeveri a posta, a megszállott rajongó aztán a klip előrehaladtával egyre ijesztőbb dolgokat beszél, főként Eminemet hibáztatja:
Itt azért már sejthető, hogy valami rossz dolog van készülőben, mert minden refrén előtt arra utal Stan, hogy a rappernek foglalkoznia kéne a rajongóival. Elmondja, hogy vágdosni is szokta magát, mert az hatalmas adrenalin, a depressziójában pedig csak az énekes tud segíteni:Mihamarabb hívj fel, ember, mert a legnagyobb rajongód hamarosan köddé válik…
Végül Stan barátnője lesétál a pincébe, ahol rábukkan a bizarr Eminem-oltárra, és olyan fényképekre, melyeken anno még együtt voltak láthatóak Stannel, ma már a nő le van ragasztva, és Eminem fotója került a helyére. Erről Stan is ír a levelében: „utóirat, együtt kéne lennünk” — ez egy utalás Stan vélt- vagy valós biszexualitására.
Végül Stan autóba ül, a barátnőjét a csomagtartóba dobja, és le akarja vetni magát egy hídról, a kocsival együtt. Mérges Eminemre, amiért sokadjára sem válaszolt üzeneteire:
Tudd meg, hogy az összes fotódat letéptem a falamról, szeretlek Slim, együtt kellett volna lennünk…
Kazettára felveszi az egész üzenetet, majd belehajt a folyóba, és azt az üzenetet hagyja itt Eminemnek: reméli, a lelkiismerete egész életében üldözni fogja emiatt. Ha megnézzük Stan kék színű autóját, az is egyfajta szimbolika, miután a kék a megnyugvást jelent. A transzcendenciára is utalhattak ezzel a készítők, hiszen
azt, hogy örökre vele marad az emlékezetében, még ha negatív formában is.A klip legvégén megjelenik Eminem, azaz Slim Shady is,
Köszöni a rajongást, de ha valóban ennyire a megszállottja lett, forduljon szakemberhez. Bánjon jobban terhes barátnőjével, felejtse el saját maga bántalmazását, ami már a mély depresszió egy jól látható eredménye. Szüksége van ilyen óriás rajongókra, de azt nem akarja, hogy az életével játsszon az ő zenéje miatt. A klip legvégén pedig maga is rájön, hogy a pár héttel ezelőtti baleset áldozata pontosan ugyanaz, akinek épp címzi a levelét.A klip már 2002-ben is kiborított mindenkit, mert erőszakosnak és károsnak tartották a fiatalokra nézve, holott pontosan a videóban látottak ellen tette le a voksát Eminem. Az MTV egy őrületesen cenzúrázott verziót engedett csak lemenni a tévében, azt is mindössze éjszaka, mikor legkisebb volt az elérés.
Ami már csak abból a szempontból is érdekes, hogy manapság egyáltalán nem csinál a videómegosztó problémát abból, ha épp meztelenkedést, káromkodást vagy hasonló erőszakos képeket mutatnak be például videoklipek formájában.
Cardi B — Money: korhatár-besorolás nélküli rap, amin kétezerszer jobban fenn lehet akadni, mint Eminem zenéjén
Csak épp most 2019 van, vághatjuk rá azonnal. Igen, az ingerküszöb magassága bizony változott az emberekben, így egyáltalán nem (vagy csak kevésbé) csodálkozunk rá arra, ha egy videóban erőszakot, indokolatlan meztelenséget és elvont, beteges képi világot látunk. Cardi B Money című klipjében ezeket mind felfedezhetjük:
Azon túl, hogy az amerikai rapper dala a pénzről szól, kapott egy nagyon bizarr videoklipet is, amiben aztán minden van, amit nem biztos, hogy a YouTube-on kellene mutogatni, de még az MTV-n is bőven az éjszakai műsorsávba kerülne.
Majd a klip egy részén csecsemőt szoptat, amivel egy dolgot üzen: pénzre van szüksége. A videó legnagyobb részében egy múzeumi teremben láthatjuk a rappert, mintha egy kiállított tárgy lenne, üvegfallal határolva. Nagyjából a zene felénél jön egy teljesen abszurd jelenet, ami abszolút kontextuson kívülinek hat: Ebben nyilván kellene találni valami mélyebb értelmezést, talán a pénz nélküli lét hathat rá ilyen formában, mondván, csak ő és a zene van ilyenkor.Az egész videónak nagyon furcsa a képi világa, például a nők mint sztriptíztáncosok, többször is előkerülnek, egészen megalázó snittekben, két konténernyi pénz szórnak eléjük a táncért cserébe, Cardi pedig folyamatosan azt ismételgeti:
- szereti a reggeli szexet, de a pénzt ezerszer jobban,
- nincs szüksége péniszre, csak valaki pénzére,
- és egyébként 11-szer hangzik el a kurva szó valamilyen formában.
A klipben legtöbbször a vörös szín jelenik meg, különböző árnyalatokban, ez pedig a hatalomra és a nemiségre utal legfőképpen, ahogy egyébként minden képkocka is. A videó semmifajta korhatár-besorolást nem kapott, ettől még nehezebb megértenünk a YouTube szabályozási rendszerét.
nyilván nem a fejlődésben áll meg, de eléggé furcsa képet fognak hozzákapcsolni akár a nőkhöz is. Eminem klipje — ha megosztónak is bizonyult — egy nagyon erős képi világba csomagolt bele egy egészen fontos, időtálló üzenetet, mégpedig azt, hogy egy művész és rajongó közötti viszony mindig maradjon meg a normális határokon belül. Nem véletlen tartja magát az a félig-meddig mondásnak titulált igazság: jobb nem találkozni a sztároddal.Cardi B videójában viszont a látványosnak tűnő klip ellenére nagyítóval sem lehet találni bármifajta tanulságot. Annyit látunk, hogy meztelen vagy félmeztelen nők a pénz körül forognak, ebben lelik meg örömüket, és hiába a polgárpukkasztásnak tűnő felütés, ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy Cardi B ezt halálosan komolyan gondolja.
Ez pedig totálisan a fordítottja annak, amit például Eminem Stanje jelentett. Nem győzteseket vagy veszteseket keresünk a cikkben, hanem rá szeretnénk világítani arra,
Nincs szükség népnevelő Eminemekre, akik a vagánykodás és a képi durvulás mellett valami pozitívat is üzennének az ismertségük révén. Ma Cardi B van, aki minden klipjében elmondja: nála nagyobb hátsó fele senkinek nincs a világon.Kiemelt kép: KMazur/WireImage és Scott Dudelson/Getty Images for Coachella