Szórakozás

Christina Aguleira tagadja, hogy megütötte volna Pinket, aki nem akarta őt megcsókolni

Bonyolultnak tűnik a cím? Elmagyarázzuk! Pink és Christina Aguleira nem feltétlenül jött ki jól egymással a Lady Marmalade klipjének forgatásán. Sőt, évekig haragudtak egymásra, de aztán két éve kibékültek és azóta újabb közös számot is csináltak. Andy Cohen műsorában, a Watch What Happens Live-ban 2017-ben Pink említett egy esetet, amikor egy klubban egymásba botlottak, és Aguleira megütötte őt.

Most, két évvel később ugyanebben a műsorban volt vendég a sztori másik szereplője, Christina Aguleira, akit természetesen Cohen kérdezett az esetről és elmondta, hogy ő egészen másként emlékszik erre az egész esetre.

Nézz rá és nézz rám, sose mennék neki. Simán szét tudná rúgni a seggem, viccelsz? Simán szétrúgta volna a seggemet, ha ilyent csinálok.

Ellenben elmondott egy másik esetet, amikor egy klubban üvegeztek. Az üvegezés egyébként az a játék tinédzsereknél, amikor beüt a pubertás, hogy egy üveget forgatnak, és akiknél megáll, azoknak csókolózniuk kell.

Üvegeztünk és izgatott voltam, hogy csókolózni fogunk. Gondoltam, egy csók, és minden rendben köztünk. De aztán amikor történt volna, a szája elé tette a kezét, én meg úgy voltam vele, hogy hát ha ő így van ezzel, akkor hagyjuk.

Ő is megerősítette természetesen, hogy azóta már jóban vannak és félretették a nézeteltéréseiket.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik